2012. augusztus 31., péntek

8. fejezet - Villámok idején


Másnap reggel Elina fáradtan ébredt. Begombolta magán a hófehér inget… 
Egy pillanatra megállt a mozdulat közben, és végignézett saját magán. Egy fehér férfiing volt rajta mindössze, a haja összekócolva, mellette pedig mocorgás támadt. Oldalra nézett, és egy gyönyörű, óceán kék szempár nézett vissza rá. Képek villantak be neki az előző éjszakáról. A betörés… a biztonsági őr…. a megterített asztal… veszekedett Dravennel… aztán a férfi ígérete, hogy vigyáz rá… Megrázta a fejét. A többire gondolni sem mert.
      -   Hogy aludtál? – Simított ki egy tincset az arcából Draven.
-      Öhm… nekem most… én most megyek… - Elina felkelt az ágyból, majd rádöbbent, hogy bugyi sincs rajta. Szégyenlősen lejjebb húzta az inget, és zavartan körbenézett. Draven egy vigyorral az ágy mögé nyúlt, és felemelte az apró ruhadarabot.
-      Ezt keresed? – Elina bólintott, villámgyorsan kikapta a férfi kezéből és magára rángatta a fehérneműt, majd beviharzott a fürdőbe. Kétségbeesetten keresett valamit, ami egyértelműen bizonyítja, hogy csak álmodta az egészet. Azonban Draven az ágyában túlságosan is egyértelmű bizonyíték volt az ellenkezőjére. Mikor lett ilyen könnyűvérű?! Megmosta az arcát, majd megdermedt. Riadtan simított végig a nyakán. Igaz, nem emlékezett semmiféle harapásra, legalábbis ilyenre, de ki tudja, mire képes az a vámpír. Óvatosan kinyitotta az ajtót, és kidugta a fejét. Draven az ágyon ült, és őt nézte.
-         Mennyi az idő? – Pillantott a gondosan letakart ablakra, amelyen szemernyi fény sem szűrődött át.
-         Lassan dél lesz. Éhes vagy? Hozassak valamit? - Draven már fel is emelkedett az ágyról, de Elina megrázta a fejét.
-   Nem kell, majd lemegyek. Rám fér a séta, azt hiszem. – A lány kikapott pár ruhadarabot a szekrényéből, felöltözött, majd visszaszólt az ajtóból.
-         Itt maradsz? - Kicsit zavarban volt, egyáltalán nem tudta, hogy kell ilyenkor viselkedni. Küldje el? Vagy marasztalja?
-         Igen. – Bólintott Draven mosolyogva.
-        Helyes. Akkor meg tudjuk beszélni, hogy miért is leskelődtél utánam. – Elina becsukta az ajtót, de szinte hallotta, ahogy a vámpír álla a padlón koppan. Két lépés után eszébe jutott a meló. A szerződésében az állt, ha kész az akció, küld egy üres SMS-t egy előre megadott számra. Visszarohant a szobába, Draven pedig vigyorogva feküdt az ágyon. Az ajtónyílásra felült, és a lánynál termett. Szorosan magához ölelte, és megcsókolta.
-         Tudtam, hogy nem bírod sokáig nélkülem. – Elina játékosan ellökte magától.
-    Inkább a mobilom nélkül. – Felkapta a készüléket és kiviharzott az ajtón. Még hallotta Draven nevetését.

Elina elküldte az üzenetet, majd amikor megkapta a kézbesítési értesítőt, a földszinten is megszólalt egy telefon. Kíváncsian sétált a lépcsőhöz, majd lefagyott a mosoly az arcáról. Mr. Harris jött ki az étkezőből, és a zsebéhez kapott. Odakint nagyot dörrent az ég, Elina pedig az ablakhoz kapta a fejét. Elkésett…
      -     Csúnya idő van készülőben, nem igaz? – A férfi közelebb sétált a lépcsőhöz és Elina is elindult lefelé.
-         És még milyen csúnya lesz… - Morogta az orra alatt, Mr. Harris pedig kíváncsian nézett rá. A lány megvonta a vállát, és továbbsétált. Amikor egymás mellé értek, a férfi megfogta a karját.
-         Azt hiszem, még beszélnünk kell. - A lány elnyomta a rátörő undort, és a férfira sem nézve válaszolt.
-         Nem hinném. – Elina lerázta magáról a fogva tartó kart, de Mr. Harris a fülébe súgta.
-         Megkaptam az üzenetét. – A lány összerezzent. Tehát neki kellett a kép? Nem is gondolta volna. De miért? Nem úgy néz ki, mint aki nem tudja megvenni magának. Gondolatban megvonta a vállát, majd halkan elhadarta.
-         Fél óra múlva találkozunk a parkban.- Intett az udvar felé, mire Alexander pánikban nézett ki az ablakon.
-         De hiszen esik az eső! – Kiáltotta a férfi, de Elina már eltűnt az étkezőben.

 Fél órával és egy kiadós ebéddel később Elina csuromvizesen állt az egyik fa alatt. A képet összecsavarta és egy fadobozba rakta. Draven felhúzott szemöldökkel figyelte a műveletet, de Elina komor tekintete megakadályozta a kérdezősködésben. Majd, ha mindennek vége, talán elmeséli neki az egész történetet, de most nincs rá ideje. El kell tűnnie innen, minél előbb.
Három fekete öltönyös férfi sétált felé, majd mögöttük még kettő. Az egyiknél egy esernyő volt, amit Mr. Harris felett tartott. A férfiak körbeállták a lányt, Mr. Harris pedig szembe állt vele. Elina biccentett neki, és kérdőn nézett a kíséretre.
-   Ők a személyi testőrségem tagjai. - Válaszolt Harris a fel nem tett kérdésre.
-   Rögtön négyen jöttek ellenem? Hízelgő, hogy mit ki nem néz belőlem. - Húzta félmosolyra a száját a lány.
-     Ugyan, kérem. Hallottam rólad és a kis különleges képességedről. Igazából már régóta kereslek… - Harris hirtelen bizalmaskodóra vette a stílust, amit a lány meglehetősen furcsállt. 
-         Ezt hogy érti? – Lépett közelebb Elina, az egyik testőr pedig rögtön felé mozdult. Harris leintette a férfit, és a lányra mosolygott.
-         Majd megtudod, ha itt az ideje. De nem most. Még nem. – Felpillantott az égre, Elina tudatába pedig egy szörnyű gondolat fészkelte be magát. Alexander úgy nézett rá, mint aki többet tud róla, mint szabad lenne. És ez megrémítette Elinát.
-       Most viszont térjünk rá az üzletre. – Harris hangja rántotta vissza a valóságba. – Gondolom, az előleget megkapta. Amennyiben az éjszaka nem volt gond, megkapja a többit is.
-         Tessék? Milyen gond? Ez nem volt a szerződésben! – Elina hangja pár oktávval feljebb csúszott. Ha a tegnap esti közjátéka kiderül… lőttek a pénzének. Pedig nagy szüksége volt rá, ha minél messzebb akar innen kerülni.
-         Ne izguljon, ez csak rutineljárás. Ha nem jelenik meg semmi az újságban, megkapja a pénzt. Ígérem. - Harris negédesen elmosolyodott, de a lány hidegen válaszolt. 
-     Az ígérete nekem ez nem sokat ér… - Az előbbi testőr újra közelebb lépett Elinához, és fenyegetően nézett a lányra. Elina elvigyorodott, és a kesztyűjéhez nyúlt. A testőr elsápadt és visszaállt a helyére. Tehát tényleg hallottak rólam…- nyugtázta örömmel. 
-         Mikorra ér ide az igazi vihar? - Nézett fel az égre Harris, majd Elinára pillantott.
-     Honnan tudjam? – Hárított a lány, a gyanúja azonban beigazolódott. Harris többet tud, mint Elina gondolta volna. Sürgősen le kell lépnie innen.
-   Ugyan, lányom. Játszunk nyílt kártyákkal. Mindent tudok rólad. Tudok az árvaházról, az első gyilkosságodról. Elmondták, hogy nem a kissrác volt az első? Majd elmesélem. Rengeteg időnk lesz együtt. - Harris elmosolyodott, amitől Elina csak még rosszabbul érezte magát.
-       Maga meg miről beszél? – A lány kezdett szédülni, és a folyamatosan zuhogó, jéghideg eső sem segített rajta. Úgy érezte, a föld beomlik alatta, neki pedig nincs ereje megkapaszkodni.
-         Később, gyermek. Később. Menjünk! – Intett Harris a csapatnak, akik körbevették, és együtt indultak vissza a fogadó felé. Elina leült a csuromvizes padra, és bámult maga elé. Hagyta, hogy a múlt újra a tudatába férkőzzön…

Mrs. Higgins egyik nap megkérte, hogy etesse meg az állatokat. Az asszony háza olyan volt, mint egy menedékhely. Nem elég, hogy Elinát magához vette, de az utcán kóborló kutyáknak, macskáknak is állandó bejárásuk volt. Elina egyesével, minden tálkába töltött megfelelő mennyiségű ételt, az egyik kiscica azonban fogta magát, és a lánynak dörgölőzött. Elina nem bírta megállni, és megsimogatta a selymes kis jószágot. A következő pillanatban a macska keserves nyávogással rogyott össze. Mrs. Higgins épp akkor érkezett vissza, és meghallotta a kislány fájdalmas sírását. A hátsó kertbe rohant, és azonnal felismerte a helyzetet. Megfogta Elina vállát, és mélyen a szemébe nézett.
-    Meg tudod menteni! A képességed nem csak átok, hanem áldás is egyben. – Mrs. Higgins állandóan kesztyűt viselt, így megfogta a kislány kezét és az állatra rakta. Az apró test megrázkódott, majd a cica újra nyávogni kezdett. Elina elsírta magát, de Mrs. Higgins letörölte a könnyeit.
-       Nem mondhatod el senkinek! Ha ezt megtudják, bántani fognak téged. Vigyázz, hogy ilyen soha, de soha többé ne történjen. 

2012. augusztus 30., csütörtök

8. fejezet - A szerelem nyilasa


Cupido végignézett a három vámpíron. John biccentett neki, Qhuinn a tömeget pásztázta, Blaylock pedig Qhuinnt. A lány furcsának találta Blaylock tekintetét, és a gyanúja beigazolódott. A férfi vonzódott Qhuinn-hez. Előhívta a képességét, és döbbenten fedezte fel, hogy kölcsönös a vonzalom. A két vörös köd összekapcsolódott. Aztán beugrott neki.
Várjunk csak… Vörös? De hiszen vámpírok! Megbukott az elmélete, miszerint őket zöld köd veszi körül. Akkor viszont mi a helyzet Butch-csal? Összevonta a szemöldökét, és igyekezett valami kézzelfogható magyarázatot találni, amikor valaki megszólította.
-         Valami baj van? – Hajolt közelebb hozzá Blaylock. A vámpír meglepően barátságosnak bizonyult, eddig ő a legkedvesebb teremtés, akivel találkozott az új korban. Ahogy ezen gondolkodott, eszébe jutott, hogy talán a képessége is megváltozott az idővel. Talán most már a szivárvány összes színét látja és össze tudja kapcsolni… Örömmel nyugtázta, hogy kezd elmenni az esze. Sürgősen össze kell hoznia a vámpírt és az embert, különben még beleőrül az újvilágba.
-          Nem. Szóval, Blaylock… - Kezdte Cupido, de Blaylock megköszörülte a torkát.
-          Csak Blay. – Javította ki a vámpír. A lány biccentett, majd folytatta.
-         Oké, tehát Blay… mesélj, mit csináltok egy ilyen helyen? És hol vannak a lányok? –  Mutatott körbe a tömegen, mire a vámpír elvörösödött, Qhuinn pedig azonnal hárított.
-         Semmi közöd hozzá, angyal! – Cupido lenyelte az első gondolatot, ami eszébe jutott, és fenyegető hangon figyelmezette a férfit.
-         Vigyázz a szádra, vámpír! Hatalmasabb vagyok, mint gondolnád!
Cupido nem tudta nem észrevenni, hogy a két férfi között vibrál a levegő. Még nem szerelem, de hamarosan. És neki ezt kell szétszakítania? Szent Zeusz! A végén még Leát kell lebeszélnie róla. Még soha nem csinált ilyet. Nem állt a szerelem útjába. De a pokolba is! Nagy volt a tét, és nem kockáztathat. A gondolatmenetét egy hosszú, barna hajú, lenge öltözetű nő szakította meg.
-         Helló fiúk! Társaságra vágytok? – A nőről lerítt, hogy mi is a foglalkozása. Van, ami nem változik. Cupido végignézett rajta, és nem ő volt az egyetlen. Qhuinn szeme megcsillant, és közelebb hajolt a nőhöz.
-         Még az is elképzelhető. – Blay elfordult, John a poharát vizsgálgatta, Cupido pedig dühösen felcsattant.
-         Nem találsz magadnak senkit, így fizetsz a szerelemért? – Szemrehányóan Qhuinn-re nézett, aki elszégyellte magát, de nem hagyta annyiban, és visszavágott a lánynak.
-         Igenis, hogy találnék! – A vámpír intett a nőnek, hogy elmehet, az pedig csalódottan fújt egyet. Blay megkönnyebbülve nézett ismét fel. Cupido elégedetten vigyorgott, és a nő után nézett, aki egyenesen Leához ment, és úgy tűnt, ismerik egymást. Az éjjeli pillangó az asztaluk felé intett, Lea pedig követte, majd gyorsan el is fordult. Tehát a nő nem tudja, hogy a lánynak tetszik Qhuinn. Vagy nem érdekli.
-         Qhuinn, hoznál nekem még egy sört? Ja, és ez sincs kifizetve! Köszi! – Vigyorgott Cupido a vámpírra, aki úgy tűnt, menten felrobban.
-         Megőrültél? Nem leszek egy angyal csicskája! – Vágott vissza dühösen a férfi. Blay már emelkedett is a székéből és kisegítette volna a barátját.
-         Majd én hozok… - Cupidonak azonban más terve volt.
-         Nem! – Nyúlt Blay keze után és Qhuinn-re mutatott. – Én őt kértem. – Qhuinn a szemét forgatta, de végül is elindult a pult felé. Elhaladt a barna mellett, és rámosolygott. Amikor Lea elé került… nem történt semmi. Lea körül a köd izgatottan vibrált, Qhuinn-é viszont teljesen nyugodt volt. Mintha észre sem vette volna a lányt. Na persze, ember… Miért figyelne fel rá? Visszasietett a sörrel, és lerakta Cupido elé.
-         Parancsolj. A vendégem vagy. – Cupido azonnal belekortyolt, és még habos szájjal válaszolt.
-         Kössz! Láttál valami érdekeset? – Pislogott ártatlan szemekkel, de a vámpír megrázta a fejét.
-         Nem. Kellett volna? – Qhuinn ismét a pult felé nézett, de most sem történt semmi. Cupido tudta, hogy nehéz dolga lesz, de legalább valami értelmesebb vámpírt is kifoghatott volna, nem egy ilyen fafejűt.
-         Nem tudom. Mondd meg te! – Qhuinn megrázta a fejét, majd elindult a mosdó felé. Blay is felállt, és mielőtt kiment volna, visszafordult.
-         Kimegyek levegőzni. Nem gond? – John megrázta a fejét, Blay pedig már el is tűnt. Cupido kettesben maradt a férfivel, és érdeklődve felé fordult. John egy darabig csak nézte, aztán…
-         Furcsa egy angyal vagy.
-         Tudom. Mindenki ezt hajtogatja. – John felkapta a fejét, és riadtan hátrébb húzódott.
-         Hallottál? Hogy hallhattál? Nem hallhattál! Nem mondtam semmit! – Hadarta magában John gyors egymásutánban.
-         Nincs nyelv, mely előttem rejtve lenne. – Vonta meg a vállát mosolyogva Cupido. – Mi van velük? Együtt vannak? – John is azonnal értette, hogy kikről beszél.
-         Miből gondolod, hogy lenne valami?
-         Furcsa vagyok, emlékszel? – Mutatott magára a lány, John pedig bólintott.
-         Igen, emlékszem. Ez olyan se veled, se nélküled kapcsolat. Érted? – Cupido bólintott. Tehát még van remény Lea számára. Beleborzongott a gondolatba. Tényleg azt tervezi, hogy szétszakít egy lehetséges párt?
-         Én is itt hagylak pár percre. Megleszel? – John a szemét forgatta, és ingerülten felcsattant.
-         Nem vagyok ötéves! – Cupido vigyorogva bólintott, majd elindult Lea felé. 

Liebster Award - avagy vérizzadás felsőfokon




Annyira tudtam, hogy megkapom. Sylvie Barthus jobb emberre nem is gondolhatott volna, mert egyrészt csak kemény, agyzsibbasztó gondolkodás után tudtam összeszedni 11 dolgot magamról, másrészt nem ismerek túl sok bloggert, tehát esélytelen, hogy összejöjjön a 11 emberke.
De nem adtam fel, itt van, fogadjátok sok szeretettel.



11 válasz

  1.  A napnak melyik időszakában vagy a legaktívabb, gondolok itt arra, mikor szeretsz írni?
Amikor van időm, ez általában este 8 óra és/vagy utána. Hétvégén pedig, amikor van egy kis szabadidőm. De nagyon ihletfüggő, volt, hogy munkaidő alatt is összejött pár oldal, mert muszáj volt leírnom. J

  1.  Ha büntetlenül a tiéd lehetne a világ összes ideje, mire fordítanád? (Pl. nem kényszerülnél munkába járni, mert kőgazdag vagy :D, és mindenki a kívánságaidat lesné.)
Jelenleg a templom egere is Bill Gates hozzám képest, de tetszik a gondolat. :D Tehát, ha bármit megtehetnék? Nem nehéz kérdés, utaznék. Elsősorban Írországba, megállnék egy domb tetején, és csak bámulnám a mesebeli, lankás tájat.

  1. Mennyire bízol saját magadban és abban, hogy amit csinálsz az jó?
Most mondjam, hogy egyáltalán nem? Csak a visszajelzésekre tudok hagyatkozni, ha magamra hallgatnék, sosem mutatnám meg senkinek, amit írok, mert teljességgel biztos vagyok benne, hogy nem jó.

  1. Mennyire figyelsz oda rá, hogy a kezedből kikerülő írás formailag és tartalmilag is kifogástalan legyen?
Teljes mértékig. Tudok helyesen írni és ki is használom. J A formázás is megy, szóval nincs gond. Meg igazából nincs „bétám”, aki átnézné a fejezeteket, saját magam oldom meg a problémáimat. :D

  1. A családod támogatása vagy nemtetszése mennyire befolyásol?
Ha azt vesszük, hogy párom még egy sort sem olvasott tőlem, mert szerinte hülyeség, akkor egyáltalán nem befolyásol. De például anyukám és nővérem imádják eddig az összes művemet. Nekik viszont sokkal később mutattam csak meg, mit is művelek szabadidőmben.

  1. Kétségbe esnél, ha egy nap arra ébrednél elhagyott az ihlet, de annyira, hogy az életben több sort nem vetsz papírra?
Kétségbe nem esnék, de tény, hogy hiányozna. Számtalan boldog és kevésbé boldog pillanatot okozott már, amiket nem akarnék a jövőben nélkülözni.

  1. Ha egy kiadó megkeresne azzal, hogy kiadja a könyvedet, de az általuk meghatározott helyeken drasztikusan át kellene írnod, megtennéd?
Nem tudom. Még sosem nyúltam bele kész novellába, mert szerintem az úgy kerek és számomra tökéletes. Attól függ, hogy nekem tetszene-e a változtatás.

  1. Elvállalnál egy olyan könyv megírását, aminek a témája távol áll tőled, de garantálnák, hogy kiadásra kerül?
Ha lenne hozzá ihletem és ötletem, miért ne? Pláne, hogy ki is adnák. J

  1. Ha látnád, hogy egyik kezdő írótársadnak meglódult a szekere, az ösztönzően hatna rád vagy lelombozna, mert mondjuk neked még nem sikerült?
Attól függ, mennyire kedvelem az illetőt. J Ha például neked indulna be a szekered, már gyártanám a plakátokat, pólókat és transzparenseket, mint a rajongói klubod elnöke. :D

  1. Szoktad a hozzád hasonló írópalánták munkáit olvasni, esetleg véleményezni? (Itt nem az olyan kijelentésekre gondolok, mint „Jaj, de tetszik!”, „Kérek még!”, „Überhiperszupcsi lett!” stb. :))
Idő hiányában ritkán nézek be máshova, ilyen kifejezést pedig, hogy überhiperszupcsi, sosem használnék.

  1. Mi a véleményed a függővégekről? Szoktad alkalmazni, vagy a hajadat téped tőle?
Nekem a vég az happy end, ha minden oké, minden lezárul, a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig örök időkig szenved. Nincs függővég, nincs talán. Ez van, pont. J

  1.  +1.  Hány történetet írsz egyszerre? Befejezed az aktuálisat, mielőtt belevágnál egy másikba, vagy több vasat tartasz a tűzben?
Egyszer megfogadtam, hogy addig nem kezdek új sztoriba, amíg az előzőt le nem zárom. Mostanra ott tartok, hogy már négy megkezdett történetem van, és egyikkel sem jutok egyről a kettőre. Szörnyű tudat, de ha nem írom le akkor, belepusztultam volna. J

Na igen, itt jön az izgi rész. :)

11 dolog magamról

        1.       23 éves könyvelő vagyok, aki a legjobban magáról utál beszélni. :)
        2.       Szeretek viccelődni, nevetni, szeretem, ha nevetnek és jókedvűek körülöttem az emberek.
        3.       A lelkem mélyén rocker vagyok, imádok koncertekre járni, a jó magyar rock pedig minden adandó alkalommal a fülemben bömböl.
       4.       Kóros önbizalomhiányban szenvedek, valakinek mindig rugdosnia kell hátulról, mert bármelyik pillanatban elbizonytalanodok.
       5.       Ebből kifolyólag rendkívül szégyenlős vagyok és lámpalázas, a halálom, ha idegen tömeg előtt kell megszólalnom. Ilyenkor fülig vörösödök, lever a víz, dadogok és szénné égetem magam. Nem túl szép látvány. 
      6.       Ha meglátogatsz otthon, 90%-ig biztos, hogy Disney Channel-t nézek. Imádom a rajta futó meséket, a limonádé tinifilmeket és az aranyos kis zenéket.
      7.       Nem vagyok túl kitartó, ha valami nem megy elsőre, ritka, ha újra próbálom.
      8.       Az írást csak azért kezdtem el, mert egy fórumon az aláírásomba kaptam érte egy csini kis képecskét. J Azóta több, kisebb-nagyobb novella áll már mögöttem, és egyre gyarapodik az olyan történet száma, ami még befejezésre vár.
     9.       Hangulatember vagyok, és minden érzelem rögtön kiül az arcomra. Nem tudom megjátszani magam, hogy nem vagyok mérges, de amilyen gyorsan eldurran az agyam, olyan gyorsan lehiggadok, és tovább lépek. Nem vagyok haragtartó típus.
    10.   Több novellám is egy álomfoszlányból született, amit másnap továbbgondoltam, és összeállt kerek egésszé.
    11.   Elsírtam magam, amikor megkaptam az Ulpius levelét, hogy ki fogják adni a novellámat. Bár ez a mai napig nem történt meg, érthetetlen okokból, én nagyon büszke voltam magamra.
  
      És mivel, mint említettem, nem túl sok embert ismerek, ezért két bloggert találtam, aki talán még nem kapta meg: Sophie Taylor és Hedvig Cruz

     A kérdéseim pedig:

     1.       Szoktál írás közben zenét hallgatni, tévét nézni, vagy egyéb dolgot csinálni?

     2.       Hogy jöttél rá, hogy a jövőben írni szeretnél? Hirtelen jött ötlet, vagy tudatos folyamat?

     3.       Mintáztál már karaktert a környezetedben élő személyről?

     4.       Mit gondolsz, mitől lesz egy regény sikeres? A jó reklám mennyire befolyásolja a sikert?

     5.       Ki az első ember, akinek megmutatod az új részeket?

     6.       Van olyan karaktered, akit nem kedvelsz és nem feltétlenül azért, mert negatív szereplő?

     7.       Ha lehetőséged lenne választani, melyik kiadóhoz vinnéd a kéziratodat? Tegyük fel, hogy tuti a siker, és bármelyik kiadná? J

     8.       Papír alapú könyv, vagy ebook?

     9.       Melyik az az öt szó, ami leginkább jellemez?

    10.   Melyik kedvenc íród fejébe kukkantanál be egy pillanatra?

    11.   Genyó kérdés, de melyiket választanád: boldogság, vagy sikeres írói karrier?
   
       Köszönöm a lehetőséget, és hogy végig olvasátok! :) 


2012. augusztus 26., vasárnap

7. fejezet - A szerelem nyilasa


Cupido újra visszaváltott az eredeti alakjára, és önelégülten lépkedett a szürkületben. Minden szembejövőre vigyorgott, vidáman fütyörészett. Lépéseket hallott maga mögött, de nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget. Nem fordult meg, mert nem paranoiás. Azért meggyorsította a lépteit. A biztonság kedvéért. Nem, mintha nem tudná megvédeni magát, de tényleg nem akart közönséget. Befordult a következő sarkon, ahol elállt a lélegzete. Egy fehér hajú férfi egy másik fölött térdelt. A fekvő férfi körül halványult a vörös köd, majd egy fehér, szinte áttetsző felhő vált ki belőle, és az ég felé szállt.
-          Megölted! – Törte át a felismerés a tudatát. A fehér hajú felállt, és megtörölte a kését, arcán gonosz vigyor suhant át.
-          Remélem. - A hangjából csöpögött az önelégültség. Hogy képes örülni valaki annak, hogy megölt egy másik lényt?
-          De szerelmes volt! – Mondta vádlón a lány.
-       Mennél utána? – Lépett egyet a lány felé a férfi, Cupido pedig feldühödött. Teljesen elvesztette az irányítást maga fölött, a dühe túlcsordult rajta, és egyre növekedett. Kitárta szárnyait, a férfi pedig meglepődve lépett vissza. Cupido szeme zölden világított, és felemelkedett a földről. Kavargott körülötte a levegő, haja a válla felett lebegett, arcának félelmetes, vörös keretet adva. 
A férfi a földre rogyott, a bőre pedig kezdett leválni a kezén. Felordított, és rémülten figyelte, ahogy a húsa leég a csontjairól. Cupido ördögien elvigyorodott, úgy figyelte a fehér hajú lassú, kínszenvedéssel teli halálát. Amikor csak egy marék hamu maradt belőle, a lány földre esett. Lihegve a falnak támaszkodott, és letörölte a könnyeit, amik szörnyű tettének következményei voltak. Lépések zaja ütötte meg a fülét, így igyekezett kicsit összeszedni magát.
-          Láttad, mi történt? – Amikor Cupido felnézett, a rövid hajú, sebhelyes arcú Testvér állt mellette. A lány csak megrázta a fejét, és feltornázta magát. Leporolta a szoknyáját, majd felvette volna a kabátját,  de a ruhadarab hirtelen az arca előtt termett. Elvette a vámpírtól, rövidet biccentett, majd felhúzta.
-          Kössz. - A férfi nem felelt, helyette különös kifejezéssel arcán bámult rá.
-    Tényleg angyal vagy? - Cupido ismét bólintott, a férfi pedig nem szólt többet. A sikátor végéhez sétált, ahol a másik férfi feküdt. Megérintette, majd visszahúzta a kezét, és elővett egy kis szerkezetet. Halkan beleszólt, Cupido pedig elindult kifelé.

Egy fél óra múlva ismét a Sikoly nevű helyet pillantotta meg a túloldalon. Végül is… Az ajtónálló mosolyogva beengedte, Cupido pedig egyenesen a pulthoz lépett. Ma is Lea volt a csapos, de Cupido még nem akarta felfedni magát. Először megfigyeli a lányt, hátha felbukkan a férfi is. Egy nő lépett oda hozzá, feltehetően a felszolgáló, mert egy papírlapot szorongatott a kezében. Cupido nem nézett utána az italoknak, de egyről biztosan tudta, hogy fent marad.
      -      Egy kupa sört! - Csapott a pultra vigyorogva.
-          Korsó? – Kérdezett vissza a pincér. Cupido bólintott, de rádöbbent, hogy nincs nála semmi, amivel fizethetne. Jó Zeusz, azt sem tudta, mivel fizetnek manapság! Ezeknek kellett volna utána néznie, erre ő mit csinált? Vámpírokkal enyelgett. Vagy valami hasonló.
Nagyot kortyolt a sörbe, és majdnem kiköpte. Ennyit változott a világ? Már a sör sem a régi… Csendben figyelte Leát, amint sürgött-forgott a pult mögött. Felvette a rendelést, kiszolgált, törölgetett, mosogatott. A vörös köd továbbra is körbevette, majd hirtelen felerősödött, és a terem másik végébe száguldott. Lea felkapta a fejét, és Cupido is arra fordult. Három férfi lépett be az ajtón. Látta már őket. A vámpírok házában. A vörös hajú, az, amelyiknek jel van az arcán, és egy harmadik, sötét hajú.
-          Melyik az, melyik… Gyerünk! – A köd egyszerre gomolygott a három vámpír felett, majd megállt a középsőnél. – Héra szent nevére! Normálisabbat nem találhattál volna? – Ekkor állt neki össze a kép. Te jó ég! Egy vámpír és egy ember?
-          Erisz… átkozott bajkeverő. – Kortyolt egyet a sörből, és Lea elé lépett. Rámosolygott, mire a lány felismerte.
-          Te voltál itt tegnap is, ugye? – Cupido bólintott, és a vámpírok felé bökött.
-          Elég jó a felhozatal, nemde? – A lány megrázta a fejét, de lopva a trió felé pislantott.
-          Nem igazán. Őket pedig jobb elkerülni. - Elfordult, de Cupido látta, hogy a szemben lévő tükörben pont látja a vámpírt. Elvigyorodott, majd folytatta.
-          Mesélj! Melyikkel volt már dolgod? – Hajolt közelebb Cupido, hogy kialakítsa a bizalmas viszonyt.
-    Egyikkel sem, szerencsére. De nem egy lányt kellett már megvigasztalnom, akik utánuk sírtak. Úgyhogy őket biztos nem ajánlom. - Felkapott egy poharat és villámgyorsan törölgetni kezdte. Cupido attól tartott, még kigyullad a törlőruha a kezében.
-          Nekem? Ugyan már! Én nem keresek senkit. És te? Hogy állsz ezen a téren? - Rákacsintott, mire Lea lerakta a poharat, és távolságtartó hangon kérdezte.
-          Ismerjük egymást? – Lea a homlokát ráncolta, Cupido pedig megrázta a fejét.
-          Nem. Csak nemrég érkeztem, és épp ismerősöket keresek. Szóval?
-         Nincs senkim. Sokat dolgozom, nincs sok időm ismerkedni. Meg persze, nem egy ilyen helyen fogok magamnak pasit szerezni. – Nevetve mutatott körbe. Cupido szétnézett, és nem látott mást, csak szórakozni vágyó, szerelemre éhes embereket. Nem értette, mi lehet Lea problémája. Még csak azt a fáradtságot sem vette, hogy megismerje őket. Nagyon nehéz dolga lesz vele. Hogy a vámpírról már ne is beszéljünk.
A három férfi elhaladt a pult előtt, Lea pedig fél szemmel a vámpírját figyelte. A férfi is felé fordult, de különösebb érdeklődést nem mutatott. Felkelt, és a vámpírok asztalához sétált. Levágódott melléjük, és rájuk vigyorgott.
     -     Hali! Jó kis hely, nem? - Szinte látta, ahogy megdermednek a jelenléte miatt. Különös módon szórakoztatta a viselkedésük.
     -     Nem annyira… Úgy látszik, ide mindenkit beengednek! – Morgolódott Lea vámpírja.
-         Aha. Méghozzá ingyen! – Tett rá egy lapáttal és gonosz vigyorral Cupido. A vörös hajú a szemét forgatta, majd magához ragadta a szót.
-         Én Blaylock vagyok. Ő Qhuinn. – Mutatott a nagyszájúra, Cupido pedig vigyorogva bólintott neki. Ekkor vette észre, hogy különböző színű a szeme. Nem csoda, hogy Lea felfigyelt rá. Különleges. – Ő pedig John. – Fordult a harmadik férfi felé.
-         Ti is Testvérek vagytok? - Annyira nyilvánvaló, hogy összetartoznak, noha fiatalabbak, mint Butch és bandája. 
-         Nem. De az Őrző szent nevére, egyszer azok leszünk. – Csattant fel Qhuinn.
-         És te pedig… - Nézett rá kérdőn Blaylock.
-         Én pedig Q vagyok! – Mondta már magabiztosan Cupido.

7. fejezet - Villámok idején


Elina meggyorsította a lépteit, és csak reménykedett, hogy az illető nem vette észre. A riasztók már elhallgattak, viszont a távolból rendőrautók szirénái hangzottak fel. A lány futásnak eredt, a sikátorok felé vette az irányt. Hátranézett, és valami megcsillant a sötétben. Az ég figyelmeztetően nagyot dörrent, ő pedig újra rákapcsolt. Megtalálta azt a kocsmát, ahol előző este ivott, és beviharzott az ajtón. Beleveszett a tömegbe, majd a terem másik végéhez araszolt, szemben az ajtóval, és várt. 
Pár kölyök lépett be rajta néhány perc múlva, és izgatottan újságolták, hogy mi történt a múzeumban. Mindenki köréjük sereglett, Elina pedig nem értette, miről beszélnek. Ha azoknak az őröknek eljárt a szájuk… Felnézett a falon lévő órára, és összerezzent. Mindjárt három óra. 
Elkésett. 
Elkésett egy randiról. 
Elkésett egy randiról egy vámpírral. 
Elina alig bírta összeszedni a gondolatait. Ha eddig csak felmerült benne, hogy ő lesz a főétel, akkor ezek után biztosra veheti. Lehúzta a whiskey-t, majd átvágott a tömegen. Amikor meghallotta a „betörés” szót, megállt.
      -    Csak nem betörtek? – Kérdezte az egyik öregúr.
-         Nem, a rendőrök azt mondták, nem tűnt el semmi. Legalábbis az őrök szerint. De mindkettő annyira meg volt rémülve… Én nem tudom, mi történhetett ott, de a nyakamat rá, hogy nem mondanak igazat. – Nézett az egyik suhanc a társára, aki bólogatva helyeselt.
A francba…
Elina visszasietett a szállodába, és félve indult fel a lépcsőn. A szobája ajtaja nyitva volt, fény szűrődött ki a résen. Dravené viszont zárva volt. Elővette a Browingot, majd maga előtt tartva fél kézzel belökte az ajtót.
A szoba közepén egy gyönyörűen megterített asztal volt, az egyik asztalfőn pedig Draven ült mozdulatlanul, akár egy szobor. Hófehér ingje tökéletesen állt rajta, a felső gomb nem volt begombolva, így láthatóvá vált aranybarna bőre. Fekete haja elöl kisfiúsan össze volt borzolva, hátul pedig rásimult a gallérjára. Szinte fájó kék szeme dühösen meredt a lányra. Elina egy pillanatig elmélázott a férfi szoborszerű szépségén, majd megrázta magát és becsukta az ajtót. Leült az asztal végéhez, ahol a másik teríték volt, és a tányérját bámulta.
-         Bocs. – bökte ki pár perc múlva. A vámpír nem szólalt meg, így Elina kénytelen volt felnézni. Draven az asztal szélét markolta, ízületei kifehéredtek a hatalmas erőkifejtéstől. Elina nem tudta eldönteni, hogy kapaszkodik, vagy tudatosan le akarja törni.
-         Jó, elkéstem. Mondtam, hogy nem jó ötlet… - Igyekezett megmagyarázni a helyzetet, miközben idegesen a terítő szélét babrálta.
-         Mi a foglalkozásod? – Szűrte a férfi a fogai között.
-         Tessék? - Kérdezett vissza a lány. Hogy jön ez most ide?
-         Hallottad. Mivel foglalkozol? – Elina nem igazán értette, miért fontos ez hirtelen.
-         Én… még tanulok. Most pedig utazgatom. Miért? – Draven egy pillanat alatt felállt, a lánynál termett és a karjánál fogva felrántotta.
-    Ne hazudj nekem! – A férfi hangja leginkább morgáshoz hasonlított. Elina megpróbálta ellökni magától.
-       Szállj le rólam! Azért, mert buggyant vagy, nem kell engem is belevonnod a képzelgéseidbe! - Minden erejére szüksége volt, ha szabadulni akart a szorításból.
-         Láttalak! – A vámpír hangja fenyegetően dörrent, és mintegy nyomatékul, erősebben szorította a lány karját.
-         Hogy mi? – Jutott el Elina tudatáig, hogy mit mondott a férfi. Látta… Kifigyelte… Kémkedett utána. Ösztönből cselekedett. 
A kesztyű nélküli kezét felemelte, és egy hatalmas pofont kevert le a férfinek. Szinte érezte, ahogy a dühe energia formájában átszáguld a vámpíron. Draven megtántorodott, és a mellkasához kapott. Újra dobog a szíve… Gondolta elámulva Elina, majd Draven megindult felé. A lány védekezően feltartotta maga elé a kezét, és várta a vámpír következő lépését.

Draven mélyen a szemébe nézett, mellkasát pedig a lány csupasz tenyerének nyomta. Mintha áram rázta volna meg, de nem lépett hátrébb. A szívverése felgyorsult, így már tapinthatóvá vált, az ösztöne pedig sikítva követelte, hogy jelölje meg a lányt. A lányt, aki csak miatta született, akinek az a sorsa, hogy élete végéig mellette legyen. Egyik kezével megfogta Elina kezét, a másikkal pedig felemelte az állát, és csak tartotta. Meg akarta csókolni, majd’ megveszett, hogy újra a lány ajkaihoz érjen, de ezúttal megvárja az engedélyt. Elina nagyot sóhajtott, és közelebb araszolt a férfihoz. Draven felmordult, és szenvedélyesen birtokba vette a lány száját. Elina átölelte a vámpír nyakát, és szorosan a kőkemény mellkashoz préselődött. Draven a lány feneke alá nyúlt, és a szekrénynek döntötte. Elina átkulcsolta a lábát a férfi dereka körül, közben átcsúsztatta nyelvét a férfi szájába. Draven elégedetten felmordult, és végigsimított a lány oldalán. 
Elina felsóhajtott, a férfi pedig az ágyhoz vitte, és óvatosan lefektette. A lány felkúszott az ágyon, és az ágytámlához kuporodott. A férfi felhúzta a szemöldökét.
      -    Valami baj van?
     -    Én… Te… Téged ez nem zavar? – Mutatott a kezére. Draven egyre közelített hozzá, egy pillanatra sem vette le róla a szemét.
-          Nem zavar. Kicsit csiklandoz, de majd megszokom. – Kigombolta a saját ingjét, felfedve Elina előtt a tökéletesen kidolgozott felsőtestét. A lány legszívesebben letámadta volna, de volt még egy bökkenő. Draven újra megcsókolta, de Elina ellökte magától.
-          Nekem ez nem megy. - Amikor Elina a férfi szájára pillantott, Draven megrázta a fejét.
-       Nem foglak megharapni. Hacsak nem te kéred. – Kacsintott ravaszul a lányra. Te jó ég!  Ez eddig eszébe sem jutott.
-         Miért, már gondoltál rá? – Elina a nyakához kapta a kezét, hangja kezdett hisztérikussá válni. Draven a lány kezére tette a kezét.
-      Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. De nem foglak. Ígérem. – Elina bólintott, a férfi pedig elvette a lány kezét a nyakáról. Végigcsókolta a tenyerét, és egyre feljebb haladt. Apró csókokat lehelt a nyakára, és lágyan megharapta a fülcimpáját. Elina újra eltolta magától, mire Draven mérgesen felmordult. Leült az ágy szélére, és elkezdte begombolni az ingjét.
-          Ha nem akarsz, nyugodtan megmondhatod. Nem fogok erőszakoskodni. – Elina nagy levegőt vett, és gyorsan elhadarta.
-          Én még soha… jesszus… szóval én még nem…Tudod! - Esdeklőn nézett a vámpírra. – Na, hadd ne kelljen kimondanom.
-          Úgy érted… - Mondta lassan Draven, amikor eljutott a tudatáig, mit is akar vele közölni a lány. Még sosem volt férfival. Egy nagyon gonosz, önelégült énje elégedetten mordult fel a tudatra, hogy ő lesz a lánynak az első, ugyanakkor meg is rettent. Tudta, hogy Elina az övé, és meg akarja jelölni, de hogy az ártatlanságát is elvegye? 
-   Igen! – Vágta rá rögtön a lány. Így is elég szörnyű volt a tudat, de más szájából hallani… megsemmisítő. Draven, amint meghallotta a lány válaszát, tudta, hogy nem lesz képes megállni. Hacsak a lány nem állítja meg. Draven Elinára nézett, aki vágytól csillogó szemekkel pislogott rá. Szinte letépte magáról az inget, elkapta Elina bokáját, és magához rántotta.
-          Akkor… - Végigcsókolta a lány kulcscsontját, közben feltolta a felsőjét, - majd vigyázok rád. 

2012. augusztus 23., csütörtök

6. fejezet - A szerelem nyilasa


Cupido még mindig a falnak támaszkodott, szinte megmozdulni is alig bírt. A férfi teljesen maga alá gyűrte, egyértelmű volt, hogy mire készül. Aztán egyszer csak… vége lett. A lány legszívesebben felordított volna csalódottságában. Tényleg ennyire gyűlöli az angyalokat? 
Megigazította a ruháját, és felsietett a szobájába. Szerencsére nem futott össze senkivel. Bent lerogyott az ágyra, és a kezébe temette az arcát. Nem fog sikerülni… suhant át az agyán, de gyorsan elhessegette a gondolatot. Hiszen ez még csak az első nap, és a lány már megvan. Este elindul… várjunk csak! Miért este?  Hiszen ő nem vámpír, és a férfi is bárhol lehet, akár fényes nappal is.
Felpattant az ágyról, majd szinte kirohant az udvarra. A déli napfény jólesően melengette a bőrét, kitárta a szárnyait… A szárnyai! Villámgyorsan körbe nézett, hogy észrevette-e valaki, de szerencséje volt. Visszasietett a szobájába, és felvette a kabátját. Úgy döntött, egyáltalán nem fogja visszaadni Rhage-nek. Biztos van neki elég, Cupidonak pedig kell valami emlék erről a kalandjáról.
Épp lefelé tartott a lépcsőn, amikor az alagsor felől lépéseket hallott. Meggyorsította a lépteit, nem akart senkivel találkozni, de összeütközött három férfivel. Az egyik, amelyiknek egy jel volt az arcán, de nem olyan, mint V-nek, felnevetett.
-         Mi ez? Szálloda szárnyasoknak? – A társa, egy vörös hajú oldalba bökte, erre abbahagyta a nevetést, csak vigyorgott, és elhaladtak a lány mellett.
-         Ezt én is kérdezhetném… - Dörmögte Cupido az orra alatt. Vajon hány vámpír lakik itt összesen? És miért néz ki mindegyik ilyen szívdöglesztően? Sajnos az utóbbi kérdés jobban foglalkoztatta a kelleténél. Ismét kilépett a szabadba, de egy hang mögötte megszólalt.
-         Hova indulsz? – Butch-ot ismerte fel, de nem látta maga mellett, a hangja viszont akadozott. Hála Beth-nek, már nem lepődött meg. Felnézett az ajtó feletti dobozba, és annak válaszolt.
-         El. – Már indult volna, amikor még egy kérdést hangzott fel.
-         Visszajössz? - A férfi hangjában őszinte érdeklődést vélt felfedezni. Vajon aggódik miatta, vagy reménykedik, hogy nem látja újra? 
-        Miért érdekel? – Kérdezett vissza kicsit dühösen Cupido. Amikor nem kapott választ, hozzátette. – Nem hiszem. Dolgom van. Nem maradok itt sokáig.
Mivel nem jött újabb kérdés, biccentett a kamerának, és végre útnak indult. Az ösztöneire hagyatkozva balra fordult, és lassan lépkedett. Az érzékeit kiterjesztette, hátha ráakad a férfire.

Butch még sokáig szorongatta a mikrofont a Gödörben. Megbolondul, állapította meg a diagnózist. Igen, csakis ez lehet a magyarázat, miért érez leküzdhetetlen vágyat, hogy az angyal után eredjen verőfényes napsütésben. V némán ült mögötte és épp kifújta a füstöt. Biztos akkor ébredt fel, amikor először szólt a lányhoz. Azóta pedig feszülten figyelte. Hátrafordult, és elvette a vodkásüveget, amit a vámpír szorongatott.
      -        Minden oké? - Nézett rá a zsaru, V pedig értetlenkedve rázta meg a fejét.
      -        Miért ne lenne? - Vishous nagyot szívott a cigarettából, és mereven a monitort bámulta.
-            Mert azóta ilyen vagy, amióta először találkoztál vele. – Bökött Butch a monitorra, majd meghúzta az üveget. 
-         Csak beképzeled magadnak. Ez egy francos angyal. Miért érdekelne? - V hangjából semmilyen érzelmet nem lehetett kiolvasni, ezért Butch is úgy döntött, inkább lezárja a beszélgetést.
-         Épp ezt kérdezem én is. – Vishous visszavette az üveget, és elvonult a szobájába.

Cupido úgy érezte, legalább kétszer is megkerülte az Olümposzt. Hatalmas volt ez a város, és már alkonyodott, de még a felét sem látta talán. Leült az egyik padra, és nézte az embereket. Mindenki rohant, senkinek nem volt egy perce sem a mellette elhaladó emberre. Egy kedves szó, egy köszönés, kézfogás. Semmi. Pedig látta az emberek körül a szerelmet. A lehetőség megvolt a legtöbbjüknél. Hirtelen észrevett egy férfit, amint egy kisgyermekes anyukát figyel. A nő felnézett, a körbeölelő vörös köd pedig kinyúlt a férfié felé és összekapcsolódott vele. Cupido felpattant, és természetének engedve gyorsan a nőhöz sietett. Útközben egy pillanat alatt testet cserélt, így már egy barna hajú, harmincas nő képében lépett elé.
-         Bocsánat, de nem tudtam nem észrevenni, ahogy az úrral egymásra néznek. Ismerik egymást, ugye? - Bizalmasan a nőre kacsintott, aki megrázta a fejét.
-           Nem, nem hinném. – Küldött a nő egy újabb pillantást a férfi felé. A vörös köd szinte felizzott.
-         És szeretné, ha ez nem így lenne? Miért nem tesz ellene? Tudja, mindig a nő választ. – Mosolygott sokat sejtetően Cupido.
-         Nem… nem hiszem, hogy érdeklem. Hiszen itt egy gyerek. Nem sokan vállalják ezt be. - Úgy mondta, mintha valami hibát követett volna el a gyermekkel. Cupido nem igazán értette, hogy mi lehet a gond vele.
-         Miért nem megy, és kérdezi meg tőle. – Erősködött tovább, de a nő megrázta a fejét, karon fogta a gyereket, és már indult is volna. Cupido azonban nem hagyta annyiban. Villámgyorsan a férfi mellett bukkant elő, ismét testet cserélve. Fekete haj, mogyoróbarna szemek. Egy ablakban meglátta a tükörképét, és mérgesen toppantott egyet.
-         A francba! - Pont Butch arcát kellett magára öltenie?!
-         Tessék? – Fordult felé döbbenten a férfi.
-         Semmi. Dögös anyuka, nemde? – Bökte oldalba Cupido, közben a nő felé nézett.
-         Nem rossz. - A férfi megdörzsölte a tarkóját, és félénken a nőre mosolygott, amikor ismét találkozott a tekintetük.
-         Kár, hogy ott a gyerek… - Legyintett lemondóan Cupido, hátha ráharap a férfi a csalira.
-         Nem is tudom… Aranyos kislány. – Győzelem! Cupido elmosolyodott, majd megveregette a férfi hátát.
-         Tudja, én a helyében már rég utána mentem volna. - A férfi Cupido-ra nézett, majd ismét a nőre.
-         Tényleg? - A lány hevesen bólogatott.
-         Persze. Na, induljon. - Intett neki, de a férfi még mindig habozott. 
-         És mit mondjak neki? - Kérdezte kétségekkel telve.
-         Mintha számítana… Mondja neki, hogy csinos a ruhája, szép a szeme, jól áll a haja. Gyerünk, mert elmegy! – Meglökte a férfit, aki bizonytalan léptekkel indult el. A nő után szólt, aki megállt, a gyereket pedig maga mögé húzta. A férfi zavartan motyogott valamit, a nő pedig felnevetett.
-         Sínen vagyunk! – Vigyorgott elégedetten Cupido. A vörös felhő összekapcsolódott, Cupido szíve pedig nagyot dobbant. Talán még sincs veszve minden, ha az ereje nélkül is sikert aratott.