1. fejezet - A szerelem nyilasa

Egy küldetés. Két ember. Három nap. És egy isten, aki mindezt összehozhatja. Amíg le nem jár az idő…

-         Cupido! – Zeusz hangja betöltötte az egész Olümposzt. Újra elkiáltotta magát, mire vörös fény villant, és a vörös hajú, vörös szárnyú lány előtte állt. Zavartan az íjával babrált, és smaragdzöld szemét a villámok urára emelte. Zeusz a trónteremben állt, körülötte pedig összegyűltek az istenek. Ahogy Zeusz gondterhelten nyomkodta a halántékát, inkább hasonlított egy nagyon idős öregemberre, mint a mindenség királyára.

-         Mekkora bajban vagyok? – Az istenek ura lerogyott a felhőkből készült trónra, és körbenézett a többi istenen.

-         Szörnyű gúnyt űztél az egyik lányommal. Végleg betelt a pohár, Cupido! Büntetésed súlyos lesz és szenvedni fogsz!

-         De az egy öntelt csitri! Én inkább a kecskét sajnálnám… - A lány hadarva kezdte megvédeni magát, de az isten félbeszakította.

-         Cupido! – dörrent újra Zeusz hangja, a szerelemisten pedig összehúzta magát. – Száműzlek az Olümposzról! Addig nem térhetsz vissza, amíg nem teljesítetted a neked szánt feladatomat!

-         Ugyan, Zeusz! Növeld a tétet! – sziszegte Erisz gúnyos mosollyal. – Én tudok egy jobb büntetést neki!

-         Elgurult az almád, kígyó? – fordult felé Cupido. – Talán nem kellene az Uradat félbeszakítani!

-         Nem, hadd fejezze be! – utasította Zeusz Cupidot. A lány döbbenten fordult Erisz felé.

-         Kezdjük a feladatoddal! – Erisz közelebb lépett, és megállt Cupidoval szemben. – Ne térjünk el az eredeti tevékenységedtől! Hozz össze egy párt! Két olyan embert, akik külön világban élnek. Mindkettőt taszítja a másik létezése. Kapsz rá… mondjuk három napot! Zeusz? – fordult az isten felé.

-         Három nap megfelelő! – Bólintott az ősöreg istenség.

-         Ennyi? Figyelj, szipirtyó! Estére újra itt leszek! – A lány felhúzta az íját, és készült kilépni a hatalmas kapun.

-         A csavart nem mondtam! Nem ebben a korban, és azok nélkül – mutatott az íjra és a tegezre. Amint kimondta, a fegyver eltűnt Cupido kezéből. A lány visszafordult, és nagy szemekkel nézett Eriszre.

-         Mit jelent, hogy nem ebben a korban? – Kérdezett vissza Cupido, de Erisz szélesen elvigyorodott, körülötte forgószél kavargott, ami egyenesen Cupidonak támadt. Felkapta, párszor megforgatta, majd amilyen hirtelen keletkezett, olyan hirtelen tűnt el, elnyelve a szerelem istenét.

-         Ez vicces lesz. – Vigyorgott még mindig Erisz Cupido hűlt helyét bámulva.

Csizmás lábak dobogtak az éjszakában. Végigrohantak Caldwell egyik sötét sikátorában, majd a következő kanyarnál megálltak. Három alantas fordult szembe a két vámpírrral. Rhage boldogan elmosolyodott, és nekik rontott. Vishous rágyújtott egy cigire, és a falnak dőlve nézte a műsort. Az egyik alantas Rhage mögé került, és nagyot vágott a hátára. V eldobta a cigit, és elindult feléjük, amikor a semmiből forgószél támadt, majd mindent beborított a vörös fény. Az alantasok megtorpantak, a két vámpír pedig kihasználta a helyzetet, és véget vetettek a harcnak. A fény elhalványult, és egy vörös szárnyú angyal bontakozott ki a forgószél magjából. Ruhája áttetsző volt, az is megtépázva, így semmit sem takarva lógott róla cafatokban. Rhage nagy szemekkel bámulta, majd tett egy tétova lépést felé.

-          Hahó, minden oké? – Lépett a lány látóterébe. Az angyal eltűrte a haját, hogy kilásson, és két kíváncsi fej bukkant elő a sötétből. Vagyis inkább egy gyerekesen kíváncsi, és egy inkább unott, mint érdeklődő.

-          Öhm… azt hiszem. Hol vagyok? – Fordult körbe a sötét sikátorban.

-          Inkább az a kérdés, hogy honnan jöttél? – V újra rágyújtott egy cigire, és végig nézett a lányon. – Vagy ki vagy? Angyal?

-          Én… én… - Cupido ijedten fedezte fel, hogy rongyokban lóg rajta a ruha, és szárnyait maga elé kapva hátrált a falig. – Én azt hiszem, meztelen vagyok.

Rhage lekapta a kabátját, és a lánynak nyújtotta. Cupido hálásan bólintott, elvette, és szárnyait eltakarva felvette.

-          Szóval, hogy hívnak? – kérdezte tőle a szőke.

-          Cu… - Hirtelen abbahagyta. Nem tudta, hol van, vagy kik ezek az emberek. Erisz azt mondta, másik korban kell helyt állnia. Ha most elmondja, hogy ő egy isten, ki tudja, mit tennének vele. Bár nem úgy néznek ki, mint akik oltárt emelnének neki.

-          Q? Így hívnak? – Szólalt meg a másik, akinek valami jel volt az arcán.

-          Igen. Miért, baj? – Vágott vissza dacosan. Legalább a méltósága megmaradt.

-          Felőlem. – A férfi megvonta a vállát, és úgy tűnt, részéről ennyi volt a beszélgetés.

-          Tehát megmondjátok, hol vagyok?

-          Caldwellbe fújt a szél, Dorothy. – Vigyorgott a Szőke. Cupido nem értette a célzást, de a világért sem mutatta volna ki.

-          És… öhm.. milyen évet írunk? – Vajon milyen messzire merészkedett az a boszorkány?

-          2011 van, szivi. Honnan jöttél? – Cupido nagyot sóhajtott. Erisz nem viccelt. Tényleg más korba került.

-          Nem számít. Köszönöm a segítséget. És a kabátot. – Bizonytalan léptekkel elindult a kijárat felé, de az időugrás miatt megszédült. Mielőtt földet ért volna, egy erős kéz megragadta és magához húzta. Egy pillanatra belefelejtkezett az illatba, de azonnal el is lökte magát tőle. Megfordult és a fekete hajú, tetovált arcú férfi állt mögötte.

-          Ezt is köszönöm. – Mondta zavartan, majd kihúzta magát, és újra elindult, ezúttal esés nélkül. Csak a küldetése járt az eszében, és Erisz szavai visszhangoztak a fejében. Mindkettőt taszítja a másik létezése. Ugyan már! Hellászban is békében élnek mindenféle népek. Csak nem változott ennyit a világ.