2013. január 23., szerda

15. fejezet


Cadmon hangtalanul, meglepően finoman landolt a selymes zöld fűben. A teste majd’ szétszakadt a vágytól, a benne lakozó farkas tombolva követelte, hogy tegye magáévá a lányt, és pecsételje meg az ősi rituálét. A harapás után rövid időn belül egyesülniük kell, különben egyikük sem lel békére az örökkévalóságig. Cadmon számára az rettenetesen sok időnek hangzott, és egyáltalán nem szándékozott nő nélkül leélnie az életét. Jobban mondva, Sarah nélkül nem fog élni.
Elindult az erdőbe, amikor zajt hallott maga mögött. Megtorpant, és fülelt, előhívta farkas ösztöneit. Az mélyet morgott a bensőjében, veszélyt szimatolt.
Cadmon hirtelen megfordult, de senkit sem látott a sűrű bokrok között. A veszélyérzete azonban nem múlt el, és elindult arra, ahonnan meghallotta a zörgést. Kieresztette a karmait, és lassan belépett a fák közé.
Egy árny suhant el mellette, ő pedig mindkét kezével belemart az ismeretlenbe. Amaz fájdalmasan felhördült, de továbbrohant. Meglepően ügyesen mozgott a nehéz terepen, amiből Cadmon rögtön sejtette, hogy vérfarkassal van dolga.
Az illető kilétét azonban nem tudta megállapítani, a fickó rettentő gyors volt. Akár egy sötét villám, úgy cikázott keresztül az erdőn.
Cad lenézett a kezére, és elégedett mosollyal nyugtázta, hogy sikerült nyomot hagyni az idegenen. Ujjairól finom cseppekben hullott le a vörös vére.

Bill némán tört előre a fák között, mellette két oldalt a két fiatal farkas lépdelt. Egy pillanatra megállt, feltartotta a kezét, mire Michael és Aiden is megtorpant. Mindhárman mélyet szippantottak a levegőbe, majd Bill elfintorodott.
– Érzitek? – A két fiú egyszerre bólintott. Vér.
– Kétfajta. – szólalt meg Aiden, majd Michael rákontrázott.
– Mindkettő fajtánkbeli. – Bill elmosolyodott volna, ha nem épp két halott farkast szagoltak volna ki. Intett Aidennek, hogy jelezzen a másik triónak, mire a fiú hangosan, fejét hátravetve felvonyított.
Bill tovább indult, most már célirányosan, majd hamarosan rábukkantak a két holttestre. Egy fiú és egy lány volt. A férfi szíve összeszorult, amikor felismerte őket. Peter és Nora. Fiatal pár voltak, nemrég volt a szertartásuk. Bill mondta ki azokat a szavakat, amellyel egy életre összekötötte őket. Senki sem gondolta volna, hogy a mindhalálig számukra egész rövid időt ölel fel.
Amikor Agron, Christopher és Sophia megérkeztek, Agron fájdalmasan felvonyított. Peter volt a legjobb barátja, testvérekként szerették egymást. Végignézte, ahogy Noraval egymásra találtak, támogatta és segítette Petert, amióta csak megismerte. Kettejük között szoros kapocs alakult ki, ami most örökre megszakadt. Bill el tudta képzelni, mekkora fájdalom költözött most a fiatal farkas szívébe. Ő is átélte, ahogy a szerettei eltávoztak a másvilágra, itt hagyva mindent és mindenkit, akiket szerettek.
Agron lerogyott a holttest mellé, és könnyes szemmel bámult Billre.
– Hogy történhetett? – A férfi nem tudott mit felelni. Senki sem tudta, hogy itt vannak, itt nincsenek ellenségei, akik rá vadásznának. Mindig gondosan ügyelt, hogy ha kimegy a városba, senki se kövesse, igyekezett láthatatlan maradni. Úgy tűnt, mégsem sikerült. A nyomára bukkantak. És ha rájönnek, hogy most már Sarah is vérfarkas, a célpont ezután nem ő lesz, hanem a lány. Azt pedig nem fogja hagyni.
Sophia Agron vállára tette a kezét, majd hirtelen ő is leguggolt Nora mellé. Valamit kivett a hamuszürke ujjai közül.
– Nézzétek! – Feltartott egy véres papír cetlit, amire két szó volt felírva. Bill elvette tőle, és magában elolvasta a tartalmát. Lepillantott a két ártatlan fiatalra. Rosszkor voltak rossz helyen, ahogy általában lenni szokott. Bill szívét elszorította a fájdalom, ahogy a múlt újra eszébe jutott.
Vajon hány embernek kell még meghalnia az ő tizenhét évvel ezelőtt született döntése miatt? Összegyűrte a cetlit, rajta az üzenettel.

TE KÖVETKEZEL

Raven csendben ült Sarah szobájának ajtaja tövében. Nem akart messzebb menni, hogy rögtön tudjon ugrani, ha a lánynak valami kívánsága lenne. Amikor zörgést hallott bentről, legyűrte a késztetést, hogy berúgja az ajtót, és dühödten megvédje mindenkitől Sarah-t. Maga sem tudta, miért reagált ilyen hevesen, de törődött a lánnyal. Mintha csak a húga lenne, pedig alig ismerte. Hátsó szándéka azonban továbbra sem volt. A gondolatai egyedül Sophia körül forogtak.
Újabb zajt hallott, de ismét mozdulatlan maradt. Ha gond lenne, a lány már sikítana. Ehelyett inkább elképzelte, ahogy Sophia az erdőt járja, hogy utánajárjon a titokzatosnak sikolynak. A férfi csak remélte, hogy nem esik bántódása. Bill sosem hagyná, hogy közülük valaki is megsérüljön. Hiszen ezzel az ígérettel fogadott be mindenkit. Hogy itt biztonságban vannak, nem kell rettegniük többé senkitől és semmitől.
Az udvaron hangzavar támadt, Raven pedig kelletlenül állt fel. A csapat tért vissza és meg kellett győződnie róla, hogy Sophiának nem esett baja. Úgy döntött, majd az ajtóból figyeli a fejleményeket, így is biztos lehet benne, hogy Cadmon nem közelíti meg a lány szobáját.
Ahogy kinyitotta a bejárati ajtót, félelem fogta el. Bill és Agron lépett ki először az erdőből, karjukon egy-egy magatehetetlen testtel. Az egyikük egy nő, a hosszú barna haja vértől volt csatakos. Agron karján pedig…
– Te jó isten… - lehelte Raven, amikor megpillantotta Peter élettelen testét lógni a férfi karjai között. Megfeledkezve mindenről, elindult feléjük. Érezte, ahogy a szemét elárasztják a könnyei, a látása elhomályosult, de nem törődött vele. Lerogyott Agron elé, aki megtörten pillantott le barátjára. Ő is letérdelt, Raven pedig felemelte Peter fejét.
A hatalmas sebből a nyakán még mindig szivárgott a vér, ami teljesen összemaszatolta már Agron pólóját, a férfi azonban cseppet sem törődött vele. Némán siratták a barátjukat, míg Bill a lányt elvitte a családjához. Nora szülei is a Menedék falai között éltek, már hosszú évek óta. Nora még kislány volt, amikor ide menekültek, Bill pedig örömmel fogadta őket a családjába.
Megígérte nekik, hogy itt nem esik bántódásuk. Hogy nézzen ezek után a szemükbe? Mit mondhatna nekik, hogy fájdalmuk enyhüljön?
A férfi tudta a választ. Csak egy felelet létezett a kérdésre.
– Meg fogom találni.

2013. január 17., csütörtök

Idegen élvezet

18+


Egyedül vagyok. Magamra maradtam, most végleg. Úgy volt, hogy mostantól minden rendben lesz. Hogy sosem válunk el. Örökké együtt, mi ketten. De véget vetett az álmaimnak. A menyasszonyom lelépett a legjobb barátommal. Nem túl becsületes dolog.
Némán lépkedek az utcán, néha megtalálok egy-egy pocsolyát, de nem érdekel. Az öltönyöm már amúgy is csurom víz, a hajamról az arcomra ömlik a meleg nyári eső. Anette akart augusztusi esküvőt, hogy szép menyasszonyi ruhája legyen. Pánt nélküli, királylányos. Így fogalmazott. Megrántottam a vállam. Az ő ruhája, neki kell felhúznia. Amúgy is gyönyörű lenne mindenben. A hosszú eperszőke haja egyébként is eltakarja a háta nagy részét.
Megtörlöm a hajam, bár tudom, hogy nincs értelme. Megszokásból túrok csak bele, hogy csináljak valamit. Talán sírnom kéne. Vagy tombolni. Őrülten végigbulizni a várost, hiszen szabad vagyok. Nincs többé kötelék, ami visszahúzna, vagy gátolna. Nincs zaklatott telefonhívás az éjszaka közepén.
És nincs főzött vacsora többé estére. Nincs tiszta, vasalt ing reggelre. Vagy puha ölelés a hajnali nap első fényével. Nem hallom többet a ragyogó nevetését, ahogy a tengerparton lefröcskölöm a hűs vízzel. És a falatnyi bikinit sem, amikor nedves testére tapad, kirajzolva a buja idomokat, amiket csak én ismerek.
Felpillantok, majd lemondó sóhajjal veszem tudomásul, hogy az egyetlen olyan hely elé értem, amit el akartam kerülni mindenképp. A templom, ahonnan holnap férjként kellene kilépnem. Oldalamon a csodálatos, határtalanul boldog feleségemmel. Persze ez is csak álom marad. Ahogy a hawaii nászút, a búvárkodás és a többi, remek program, amit már kiterveltünk. Közösen, Anette-tel.
Utólag belegondolva persze sejthettem volna. Minden marha ezt mondaná. Nyilván. De hiába, a szerelem vak, szokták mondani a bölcsek. Nem vettem észre, hogy amíg én éjt nappallá téve dolgoztam, hogy valóban álomesküvőnk legyen, a menyasszonyom Steve vállán vigasztalódott. Ki tudja, hány és hány estét tölthettek együtt, amíg én az íróasztalom fölé görnyedve pakoltam az irataimat, kötöttem a szerződéseket és tárgyaltam az ügyfelekkel.
Gyűlölnöm kellene őket, de hiába. Egy „sok boldogságot” búcsúszóval kiléptem az ajtón, kiléptem az életükből, az útjukból. Mindenem ott maradt. Egyedül a pénztárcámat és a telefonomat hoztam el. Másra nincs szükségem. Amire igen, azt úgysem kaphatnám meg.
Az eső egyre jobban szakadt, én pedig azon agyaltam, hová is kéne mennem. Ilyen esetben rögtön Steve ugrott volna be, de ő ugye most el van foglalva. Nincsenek barátaim. Úgy gondoltam, rajtuk kívül más nem számít. Hiszen ők ismernek a legjobban, mindig mellettem lesznek. A dolgok milyen könnyen változnak…
Fájó mozdulattal elszakítom magam a templom komor árnyékaitól és tovább indulok. Talán beülök egy kocsmába. Igen, ezt kéne tennem. Leinni magam a sárga földig, hogy ne is érezzek semmit. Egy darabig jól elleszek vele.
Ezzel a gondolattal be is vetem magam az egyik közeli csehóba, és rendelek három vodkát. Kezdetnek. Csak egy kis bemelegítés.
Nem foglalkozom a csodálkozó pillantásokkal. Hiszen kint esik, helyénvaló, hogy vizes az ember. Persze, gondolom, nem túl sok öltönyös, bőrig ázott fickó lépett már be az ajtón.
– Csini vagy, husi! – megszólít egy nő, a rúzsa elkenődött. Nem én lennék az első férfi ma este, akivel elfelejteti a bánatát. – Felvidítsalak?
– Talán máskor, kösz.
Elfordulok tőle, ő pedig csalódott arckifejezéssel távozik. Lehajtom a feleseket, majd intek a pultosnak, hogy felkészültem a következő háromra. Nem szól semmit, csak újratölti a poharakat.
Felveszem az első pici kupicát, és Steve-re gondolok. A rohadék a nőmmel kefél…
Húzóra bevágom, és lefordítom.
A második pohárnál eszembe jut Anette. A kurva még élvezi is…   
Az előző mellett végzi, fejtetőn.
A harmadik… nézem az átlátszó, keserű italt, és eszembe jut minden eddigi ballépésem. Anette csak a pénzem miatt volt velem. Steve csak Anette miatt. Sosem voltunk barátok. Azt hittem, én vagyok az összetartó erő, de rá kellett jönnöm, én csak a kanóc voltam az ő robbanásuknál. Egy közvetítő, aki külső szemlélőként figyeli az eseményeket. Aztán egy pillanatra, de csak egy pillanatra elhiszi, hogy ő is részese a történéseknek. Beleéli magát, érez, örül, csalódik. Majd ráébred, hogy a fagyi visszanyalt, a nyúl vitte a puskát, és az összes többi közhelyes vacak igaz, éppen őrá.
Nagy sóhajjal nyelem le az utolsó vodkát, és felsorakoztatom a másik kettő mellé. A pultos unottan pislant, elpakolja a poharakat, újabbakat rak elém. Hálásan rápillantok. Megtaláltam az emberemet. Nem kérdez, csak önt. Tökéletes.
Egy meleg kéz érinti meg a vállam. Arra tippelek, a pillangó jött vissza, de kellemesen csalódok.
Ahogy hátrafordulok, egy vadító, barna hajú nő áll mögöttem. Nem kérdez semmit, csak szájon csókol.
Úgy szívja be az ajkamat, mintha az élete függne tőle. Lemondok a csaposról, és újult érdeklődéssel fordulok a nő felé.
A nyelve már az enyémmel incselkedik, kutató ujjai végigfutnak a mellkasomon, majd megragadják a lényeget. Egy pillanat alatt harcra készen állok.
Elhúzódik tőlem, és számító mosoly játszik az ajkain. Megragadja a zakómat, és magával húz.
Férfi mosdó – olvasom el fél szemmel a feliratot az ajtón. Nem túl higiénikus, de ebben a pillanatban nem is érdekel.
Újra az ajkaimra tapad, miközben nekilök az egyik ajtónak. Szerencsére nem lengőajtó, így meg tudok kapaszkodni benne.
Úgy néz ki, érti a dolgát. A francba, meg kellene kérdeznem a tarifát. Drága mulatságnak nézek elébe, nem biztos, hogy van nálam ennyi készpénz. Leheletnyit eltolom magamtól, de újra rám támadna. Biztos kézzel fogom, miközben igyekszem rendezni a gondolataimat.
– Nem leállítani akarlak, csak megkérdezni, mennyibe… - ujjait az ajkaimra nyomja, és megrázza a fejét. Tehát nem prosti, egyszerűen csak élvezi. És ez nekem is bejön. Újra szólásra nyitom a számat, de pár hangnál többet nem tudok kipréselni magamból.
– Az én nevem…
– Nem érdekel, édes – kacsint rám pimaszul, majd villámgyorsan kioldja az övemet, és már előttem is térdel.
Mély levegőt veszek, és összeszorítom a fogam, ahogy megérzem a meleg leheletet a farkamon. A forró nyelv lassan körbetáncol a makkon, majd rázárulnak az ajkak.
A francba, a csaj nagyon érti a dolgát!
Észre sem veszem, és a gondolataim visszatérnek Anette-hez. Sosem csinált volna ilyet. Szerinte undorító és erkölcstelen. Ez a kis bombázó viszont egyáltalán nem úgy tűnik, mintha undorodna.
Lehunyt szemmel mozgatja a fejét egyre gyorsabban, egyik kezével rásegít, a másikat pedig nem látom. Talán… ó, édes istenem. Amikor meglátom, mit csinál, szinte felrobbanok. A másik kezével saját magát kényezteti. A csípőm önkéntelenül is előrébb lendül, beljebb csúszom a nő szájába. Amikor azt hiszem, már képtelenség mélyebbre mennem, újabb milliméterek jutnak a forró ölelésbe.
A nő hirtelen megragadja a golyóimat, a torkomból pedig artikulálatlan üvöltés szakad fel, ahogy a magomat egyenesen a szájába lövellem.
Élvezettel nyel le minden cseppet, az utolsókat is kicsavarja belőlem.
Lassan, érzékien emelkedik fel, az ajkai egy centire vannak az enyémtől. Halkan szólal meg, fülelnem kell, hogy megértsem.
– Zavar, ha megcsókollak? – Megköszörülöm a torkomat, mielőtt felelnék.
– Nem. – Helyeslően biccent, de most lassít a tempón. Felesleges, már most félkemény vagyok. Ha arra gondolok, hogy mennyire feltüzelhette már magát, szinte újra készen állok.
Úgy döntök, átveszem az irányítást. Átfordítom magunkat, majd lenyomom a kilincset, és betuszkolom az apró fülkébe. Az ülőke szerencsére le van hajtva, és meglepően tiszta a környezet.
Félig letolt gatyával állok, majd bezárom az ajtót. A nő elmosolyodik, amikor megpillantja az ágaskodó szerszámomat. Elégedetten füttyent, engem pedig elönt a büszkeség. Anette-et sosem nyűgözte le sem a méretem, sem a lelkesedésem. Ahogy a második menet sem villanyozta fel túlzottan.
Félelmetes, hogy egy idegen nő karjaiban jövök rá, mennyire nem illettünk össze Anette-tel.
Újra a jelenre koncentrálok, és a nőre, akitől egy falatnyi ruha választ el. Hátul cipzáras, nincs nehéz dolgom. Egyetlen mozdulattal lehúzom, majd megszabadítom a zavaró ruhadarabtól.
Egy fekete csipkemelltartó és hozzáillő bugyi fogad.
Nem bírok magammal, a falnak szorítom, a combommal szétfeszítem az övéit. Tenyeremet a legérzékenyebb pontjára teszem, és elégedetten mordulok fel az ott talált nedvesség örömére.
A nő megcsókol, és belemarkol a fenekembe. Közelebb ránt magához, a farkam épp megízleli a csábító selymet. Alig bírok magammal, rögtön rávetném magam.
A nő gondol egyet, és ellök magától. Nem tetszem neki mégsem? Ennyi volt? Aztán megértem.
Nem abbahagyja, csak pózt vált. A vállait nekinyomja a fülke falának, a csípőjét pedig észveszejtően csábító módon kínálja fel. Őrjítő mozdulatokkal köröz a farkamon, én pedig keményen megragadom a derekát, és magamhoz rántom.
Nem szól egy szót sem, csak felnevet. Élvezi, alig várja, hogy beléhatoljak. Hátulról akarja, hogy meghágjam, mint az állatok. Részemről rendben.
A bugyi nem képez akadályt, de amikor meglátom a trükköt, elmosolyodok. Az oldalán egy pici masni van, selyemszalagból. Egy határozott mozdulattal megrántom, a fehérnemű pedig lassan szánkázik le a nő bokájáig.
Feltárul előttem a puha hús, hívogató rózsaszín ölelése nedvesen csillogva vár rám.
Lélegzetvisszafojtva illesztem a bejárathoz a férfiasságomat, lüktetve várja a bebocsájtást. A nő azonban nem vár, egy könnyed mozdulattal hátrasiklik, így egyenesen belécsusszanok. Szédülök az érzéstől, mámorító a nedves szorítás. Még többet akarok.
Hátrahúzódok, és keményen visszanyomulok. A nő felnyög, kezével megtámasztja magát a falnál. Felkészült a rohamra, én pedig nem habozok megadni, amire vár.
A tempó heves, egyenesen őrjítő, ő azonban nem nyugszik. Körkörös mozgással segít rá, a haja lágyan verdesi a hátát.
Erősen fogom a derekát, a kezem lassan vándorol le a combjára. Ujjaim lassan beljebb csúsznak, míg el nem érem a finom, puha párnákat. Lágyan körözök a duzzadt pontocskán, mire hangos nyögés a válasz.
Apró félmosolyra húzom a számat, és még többet akarok. Keményen dörzsölni kezdem, tudom, hogy élvezné. A várt hatás nem marad el, a nő felsikít a karjaimban, ujjait az enyémre csúsztatja, együtt kényeztetjük az érzékeny csiklót.
Oldalra hajtja a fejét, én pedig megcsókolom. Keményet döfök hátulról, mire megadja magát, a térdei megremegnek, a sikolya pedig betölti az apró helyiséget. Rángatózva önti el a gyönyör, állati szép, ahogy a szeme csillog az orgazmus áradó erejétől.
Megérzem az összehúzódásokat, én sem bírom tovább tartani magam. Ordítva élvezek el újra, a nő pedig lágyan ringatózik a farkamon. Megmerevedek, ahogy a magom elönti a testét.
Az utolsó remegést is megvárom, csak utána húzódok ki belőle.
Hálásan pillant rám, ahogy felkapja a bugyiját. Gyorsan visszakötözi, majd ugyanilyen ügyességgel veszi fel a ruháját is.
Finom csókot lehel az arcomra, majd átcsúsztat egy telefonszámot.
Vigyorogva teszem el a cetlit, és figyelem, ahogy kilibben az ajtón.
Pokolba a házassággal, pokolba Anette-tel és Steve-vel, ezt a nőt akarom!    

Vége

2013. január 13., vasárnap

14. fejezet


Bill összehívta a fiatalokat, és kiadta az utasításokat, mintha csak a vezetőjük lenne. Valójában sosem gondolt így magára attól függetlenül, hogy a Menedékben mindenki vezérként nézett fel rá. Egyszer visszautasította a koronát, a döntése pedig azóta sem változott.
– Agron, Sophia és Christopher, tiétek a keleti oldal, én, Michael és Aiden a nyugati oldal felé indulunk, középen találkozunk. Fésüljétek át az erdőt, tudni akarom, mi volt a sikoly oka! Aki talál valamit, a közös jellel jelez, és mindenki odamegy. Világos?
Mindenki bólintott, kivéve Raven. Ölbe tett kézzel indult meg a férfi felé.
– Az én nevem kimaradt.
Bill szigorúan bólintott.
– Tudom. Te itt maradsz, ha bármi... gond adódna. – Mindketten tudták, mire gondol Bill, felesleges volt kimondani. Raven helyeslően biccentett, majd leült a bejárati ajtó előtti lépcsőre.
Cadmont azóta nem látta, hogy nemrég péppé verte, de imádkozott, hogy újra feltűnjön. Akkor talán be tudja fejezni, amit elkezdett.
A csapatok összekészültek, majd a megadott irányba indultak. Peggy a kezét tördelve figyelte, ahogy egymás után tűnnek el a sűrű erdőben.
– Ugye minden rendben lesz? – tette fel inkább magának a kérdést, Raven mégis válaszolt.
– Bill tud magára vigyázni.
A nő hálásan pillantott le rá, majd besietett a Menedékbe. A férfi pedig egyedül maradt bosszúszomjas gondolataival.

Sarah bágyadtan pislogott körbe a szobában. Amióta Bill kiment, a gondolatok megállás nélkül cikáztak az agyában. Újra és újra átgondolta, amiket a férfitől hallott, és mindannyiszor ugyanoda lyukadt ki: súlyosan beütötte a fejét, és most hallucinál. Mindent. Az erdőt, Cadmont, Billt. Talán még el sem indultak otthonról. A fürdőjében fekszik ájultan, a szülei pedig még nem vették észre. Hamarosan fel fog tűnni nekik a hiánya, és akkor felkeltik, hogy véget érjen ez az egész szörnyűség.
Mert ha minden igaz, amit Bill eddig elmondott, akkor az anyja igen komoly magyarázattal tartozik neki.
Mintha zörgést hallott volna az ablak felől, ezért gyorsan magára húzta a takarót, úgy tett, mint aki alszik.
Az ablak pedig halkan, alig érzékelhetően megmozdult.
Sarah remegett, igyekezett nem elárulni magát, de a fogai egyre hangosabban koccantak egymáshoz.
Valami huppant a padlón, a lány pedig igyekezett feltérképezni, mivel is védhetné meg magát. Észrevett az éjjeli szekrénykén egy fekete távirányítót. A semminél ez is jobb, majd egy hirtelen mozdulattal utánakapott és a hang irányába hajította.
Fájdalmas nyögés és szitkozódás lett a válasz, a lány úgy sejtette, el is találta titokzatos látogatóját. Amikor pedig megfordult, hogy megnézze, kinek támadt kedve pókembereset játszani, majdnem felsikított.
Cadmon állt a szobájában, mindene csupa vér, a homlokán pedig friss vágás virított. A férfi megkereste a tárgyat, ami az imént fejen találta, és fenyegetően közelített a lány felé.
Sarah felkészült, hogy a sikolya megrepeszti az üveget is, de a férfi hirtelen megtorpant. Aztán, váratlanul, lágy hangon szólalt meg.
– Ez szép volt! Sportoltál valami labdajátékot?
A lány azonban nem felelt. Te jó ég, mit is mondhatna neki? Válaszoljon? Vagy kérdezze meg, hogy miért cincálta szét a nyakát? Esetleg maradjon az eredeti tervénél, és sikítson?
A választ végül Cadmon adta meg.
– Sarah, annyira sajnálom, amit veled tettem. Tudom, hogy erre nincs bocsánat, elvettem az életed, de istenem, megőrjítesz! Az illatod, a nevetésed, a csókod… Aztán már csak azt vettem észre, ahogy a fogaim a bőrödbe mélyednek, és nem volt megállás. – A férfi lehajtott fejjel, bűnbánóan sorolta a vétkeit, de a lány mégsem sajnálta. Igaz, a seb már csak sajgott, és az émelygés is kezdett múlni, mégsem tudott megbocsátani neki. Főleg, mivel fogalma sem volt arról, mégis mit művelt vele a férfi. Persze, megharapta, de mi lesz a következménye? Hirtelen farka nő és szőrös lesz a háta? Hatalmas fülei lesznek meg bajsza? Az élete mostantól állandó küzdelem lesz a borotvával?
– Kérlek, mondj valamit! – szólalt meg végül megtört hangon Cadmon. A lány vonakodva, de nagyot nyelve kezdte.
– Nem tudom, hogy mit ártottam neked – a hangja elcsuklott, a sírás fojtogatta, ahogy újra és újra lejátszódott előtte minden, ami az erdőben történt. -, de arra kérlek, hagyj engem békén. Nem tudom, mit jelent neked ez az egész, hogy mi fog velem történni, vagy, hogy mi lesz ezután, de egyet tudok. Te nem leszel az életem része sem most, sem később! Most pedig menj el!
Amint kimondta a szavakat, érezte, ahogy erősödik benne a düh, és valami más. Valami megmagyarázhatatlan érzés, ami hatalmába kerítette, és nem tudott neki ellenállni.
Hirtelen előrehajolt, és megcsókolta a férfit. Cadmon meglepődve ölelte át, és viszonozta az édes érintést. A lány a hajába túrt, és egyre többet követelt belőle.
Átölelte a nyakát, hogy jobban hozzáférjen, majd beleült a férfi ölébe. Cadmon végigfuttatta ujjait a lány gerincén, majd belemarkolt a kerek, feszes fenekébe. Sarah felnyögött, ahogy a férfi közelebb húzta magához, úgy érezte, megfullad, mégsem tudott elszakadni az ajkaitól.
Egy láthatatlan kötelék fűzte őket egyre szorosabban egymáshoz, amitől egyikük sem tudott szabadulni. Cadmon a részéről úgy gondolta, nem is akar elszakadni a lánytól. Hazudott neki. Nem igaz, hogy elvesztette a fejét. Vagy, hogy nem akarta, és hogy sajnálja. Tudta, mit csinál, tudta, mi lesz a következménye, és akarta. Teljes szívéből. Az ösztöne tombolva követelte magának a lányt, és ő beleegyezett.
Most pedig a karjaiban tartja, csókolja, öleli, és nem akarja elengedni. Sarah még nem tudja, hogy a harapás örökre összekötötte őket, amely ebben a pillanatban is tombol a vérében, hiszen mi más okból viselkedne úgy, mintha ő jelentené a lánynak az egész világot?
Sarah feje zúgott, ahogy Cadmon ölelő karjai között talált megnyugvást. Tudta, hogy abba kell hagynia, valami mélyen azonban mégsem hagyta, hogy elszakadjon a férfitól. Minden erejét összeszedve, erős koncentráció után végül elhúzódott Cadmontól.
Lihegve támasztotta a homlokát a másikénak, majd rekedt hangon szólalt meg.
– Ez nem az, aminek látszik. – Cadmon elmosolyodott, és finom csókot lehelt az orrára.
– Tudom, kicsim, ez sokkal több annál. Majd megszokod. – Sarah megrökönyödve nézett rá.
– Ezt most komolyan gondoltad? Mégis mit képzelsz magadról? Hogy mostantól minden rózsaszín felhőkben úszik? Meg a madarak csicseregnek, mókusok futkosnak körbe-körbe? Közlöm, hogy nem! – kikászálódott a férfi öléből, majd az ablak felé mutatott. – Ha erre számítottál, akkor menj is el. Felejts el mindent, ami történt, mert én is ezt szeretném. Ami az imént történt… tévedés volt. Kérlek.
Cadmon nagy levegőt vett. Tudta, hogy nem lesz egyszerű meggyőzni a lányt, nem is számított más reakcióra, bár a csók igazán meglepte. Bólintott, és elindult az ajtó felé.
– Ha jól sejtem, Raven elég közel van a szobához. Inkább menj, ahogy jöttél.
A férfi nem állt le vele vitatkozni, hogy mennyire és milyen módon tudná legyőzni Ravent, úgyhogy inkább az ablakhoz lépett. Mielőtt átmászott volna, még hátraszólt a válla felett.
– Remélem tudod, hogy nem adom fel. Sosem adom fel, amit meg akarok szerezni.
Kimászott az ablakon, Sarah pedig magára húzta a takarót. Nem tudta, hogy a férfi ígéretnek szánta a szavait, vagy fenyegetésnek. Egyiktől sem lett boldogabb minden esetre. 

2013. január 6., vasárnap

13. fejezet


Sarah testében tombolt a tűz. Úgy érezte, menten meggyullad, ha nem önti nyakon valaki egy hideg, jégkockákkal teli vödör vízzel. A feje kóválygott, amikor pedig fel akart ülni, a szédülés felerősödött és átcsapott komoly hányingerbe. Oldalra fordult, és felöklendezte gyomra üres tartalmát. Az erőlködést köhögés váltotta fel, aminek nyomán mozgolódás támadt a nehéz függöny túloldalán.
Sarah csak most vette észre, hogy egy valóságos sátrat építettek köré. A szépen faragott ágy egy óriási baldachinnal takarta el a kíváncsi szemek elől. A lány hálás volt ezért, szörnyen érezte magát, és nagyjából ugyanígy nézhetett is ki.
Emlékfoszlányok villantak fel a szeme előtt, ami csontig hatoló fejfájással párosult. Visszaemlékezett a bulira, Ravenre és a csókra, aztán Cadmon, aki megütötte a férfit, majd bevonszolta az erdőbe, és ott… A lány lehunyta a szemét, így viszont még élesebben látta maga előtt a szörnyet. A hegyes fogú, torz arcú démont, aki az ő vérével oltotta őrült szomjúságát. Az emléktől ismét felfordult a gyomra, de mielőtt újra öklendezni kezdett volna, a függöny szétnyílt, és Bill aggódó arca bukkant elő a selyem közül.
– Magadhoz tértél? – A hangja bizonytalan volt, valójában azt sem tudta, mit kellene kérdeznie. A lány azonban mosolyt erőltetett magára, vagy valami hasonlót, megnyugtatásképp.
– Nyugi, még élek. Bár Peggy nem fog túlságosan szeretni. – Lepillantott a földre, és gondolatban elátkozta magát. Szegény nő… De majd ő feltakarítja, nem hagyhatja Peggyre a mocskos munkát. Eltökélte, addig nem nyugszik, amíg…
Még be sem tudta fejezni a gondolatmenetét, Peggy jelent meg az ágya mellett, kezében egy szivaccsal és felmosóvödörrel. Sarah fülig pirult, és hanyatt feküdt.
– Peggy, annyira sajnálom! – Félve rásandított, és a döbbenettől szóhoz sem jutott. A nő a könnyeivel küszködve mosta fel a hányását. – Istenem, tényleg, ne haragudj! Hagyd, majd én feltakarítom!
A keze után nyúlt, de Peggy elhúzódott tőle.
– Sarah Blackburn, a bocsánatodért esedezem! Kérlek, könyörülj a fiamon, Cadmonon. Vedd inkább az én életem, cserébe az övéért!
Sarah felhúzott szemöldökkel pillantott Billre, aki a cipője orrát bámulva hintázott a sarkain.
Peggy továbbra is a könnyeit nyelve takarított, a háttérben pedig megpillantotta Ravent, vérben forgó szemmel, véres öklökkel és ruhával.
Sarah feltornázta magát az ágyon, és a szokottnál hangosabban szólalt meg.
– Oké! Valaki elmagyarázná, mi a fene folyik itt?! – Mivel mindenki hirtelen kerülte a tekintetét, úgy döntött, elkezdi a sort, és felszólítja azt a személyt, aki a legtöbbet tudhatja az egészről.
– Bill? Valami hozzáfűznivaló esetleg?
– Majd kezdem én! – szólalt meg Raven és közelebb lépett, de Bill leintette.
– Nem, fiam. Menj ki, ezt most négyszemközt kell megbeszélnünk. Peggy, kérlek, te is távozz. – A nő bólintott, megtörölte az arcát, majd kisietett, otthagyva a vödröt és a szivacsot is. Raven becsukta maga mögött az ajtót, bár nehéz szívvel hagyta ott a lányt. Megállt az ajtó előtt, ha bármire szüksége lenne. És persze, hogy őrt álljon, ha Cadmon esetleg meglátogatná újdonsült párját…

Bill leült az ágy szélére, és átgondolta, hol is kéne kezdenie.
„Kicsim, mostantól vérfarkas vagy.”
„Egy olyan nép tekint királynőjének, aminek a létezéséről sem tudtál.”
„A mai naptól kezdve Cadmon a párod, férjed, parancsolód.”
Egyik információ vidámabb, mint a másik. Sarah kiugrik majd a bőréből, ha meghallja őket.
Mivel túl sokáig maradt csendben, Sarah erőt vett magán, és megszólalt.
– Szóval, elárulod, mi történt velem? Kezdhetnéd azzal, miért van kötés a nyakamon. – A lány pontosan tudta, hogy mi történt vele, de Billtől kell hallania. Muszáj, hogy tudja, mi történt akkor, ott az erdőben. Mert neki halvány elképzelése sem volt arról, mi ütött Cadmonba.
– Sarah, most jól figyelj rám! Az anyád ki fogja tépni a nyelvemet, eltöri a gerincemet, kiszaggatja a végtagjaimat, és felgyújtja a vérző testemet, ha rájön, mi történt veled. Nem vicceltem.
A családi titok, amiről nemrég Cadmon is említést tett, most a szemed láttára vált valóra. Ősi rejtély, amit csak a beavatottak tudnak, és persze, az érintettek. A családunk, és rajtuk kívül még számos család, vérfarkas. A miénk, a Blackburnok azonban kiemelkedtek egy századokkal ezelőtti csata folytán, így elnyertük a jogot, hogy a faj uralkodója legyünk. Vele együtt kaptunk hatalmat, képességet az alattunk állók irányítására, mind fizikailag, mind szellemileg. Eddig hogy vagy? – kérdezte hirtelen Bill mosolyogva, mintha éppen az időjárásról csevegnének, nem pedig mesebeli szörnyekről, és sosem képzelt legendákról. Sarah-nak zúgott a feje, de bólintott. Még többet kellett hallania, még többet tudnia.
– Rendben, akkor folytatom. Századokon át uralkodott egyik családfő a másik után. A vesztes fél persze nem tudott nyugodni, bosszút fogadott az egész család ellen, pusztulást ígérve minden Blackburnre. Az ígéretet azonban csak nemrég sikerült némileg valóra váltaniuk. Egy áruló, név szerint Kegan, túl közel jutott hozzánk. Betört a kastélyba, és csatlósaival lemészárolta az ott dolgozókat. Végül eljutott a nagyapádhoz. Én… elkéstem. – Bill hangja elcsuklott, Sarah pedig megfogta a kezét, és megszorította, hogy folytassa. A férfi nagy levegőt vett, majd újra elmerült az emlékekben. – Mire odaértem, az apám súlyosan megsérült. Nem tudtam rajta segíteni, a karjaimban adta át magát a kegyetlen Kaszásnak. Habár az utolsó kívánságát nem teljesítettem, azért a halálát megbosszultam.
Sarah a szája elé kapta a kezét. Ezek szerint…
– Igen, megöltem Kegant. – mondta ki Bill a választ a ki nem mondott kérdésre. A lány elszörnyedt. A többit még bevette a gyomra, de hogy Bill gyilkos? Azt kicsit nehezebben emésztette meg. Leheletnyit elhúzódott tőle, mire a férfi elmosolyodott.
– Tehát az, hogy elvettem egy ember életét jobban borzaszt, mint az, hogy kegyetlen szörnnyé változom akaratom szerint?
– Úgy tűnik. – válaszolta a lány erőtlenül, mire a férfi biccentett.
– Rendben. Folytatom, ha nem za… - hirtelen megakadt a mondat közepén, és az ajtó felé pillantott. – Egy pillanat.
Bill felkelt, és az ajtóhoz lépett. Egy határozott mozdulattal kirántotta, és Raven zuhant be a szobába. A férfi csípőre tett kézzel figyelte, ahogy feltápászkodik, de mielőtt belekezdett volna a lázas magyarázkodásba, felemelte a kezét.
– El se kezdd! Mennyit hallottál?
– Nem sokat. Vastag az ajtó… - vallotta be bűnbánóan Raven. Bill mosolyogva ütögette meg a kilincset.
– Nem véletlenül. Most pedig tűnés! Egyél valamit, nemsokára jövök én is, és átfésüljük az erdőt.
– De mi lesz, ha Cadmon… - amint kimondta a nevet, Sarah megremegett, ezért a férfi be sem fejezte a mondatot.
– Raven, itt vagyok. Talán el tudok bánni a taknyossal. – Raven kelletlenül bólintott, majd becsukta az ajtót, de ezúttal valóban távozott is.
Bill visszafordult a lányhoz, aki még mindig reszketett. Valószínűleg most ért el hozzá mindaz, amit eddig mondott. Pedig a nagyja még hátravan.
– Nézd, ha túl sok, akkor később befejezzük. Amúgy is dolgom van.
– Miért kell átvizsgálni az erdőt? Mi történt? Cadmon… bántott még valakit? – A lány magára húzta a takarót, ahogy arra gondolt, talán mással is így elbánt a férfi, mint vele.
– Egyelőre nem tudom. Sikolyt hallottunk az erdőből, de abban a pillanatban éreztem meg a véred szagát, úgyhogy természetesen érted indultam.
A lány bólintott, de úgy tűnt, nem akar semmit mondani. Bill végül bólintott, és elindult kifelé. Sarah megemelkedett az ágyon, és mielőtt a férfi kilépett volna, utánaszólt.
– Bill? Én… köszönöm. Hogy megmentettél. Ha nem jössz… ki tudja, mit csinált volna velem…
Bill visszasietett hozzá, és homlokon csókolta az unokahúgát.
– Most már minden rendben lesz. Pihenj! Állítok valakit az ajtód elé, senki sem fog bejönni rajta, oké?
– Oké. – helyeselt a lány, majd befészkelte magát a párnák és takarók ölelésébe, és lehunyta a szemét.
A férfi kisétált a szobából, majd nagy léptekkel indult meg. Csak remélni merte, hogy Cadmon annyira nem őrült, hogy megpróbáljon betörni a lányhoz. Ha mégis, örömmel fogja széttépni. Apró, véres darabokra. 

2013. január 1., kedd

Bűnös viszony



– Szar a buli. Nem húzunk el? – sóhajtott fel legalább századszorra Amy. Cassandra azonban megrázta a fejét.
– Nem. Fogd be és igyál még egyet. Vagy fogj egy pasit, nem érdekel, de maradunk. – Cass nagyot kortyolt a műanyag pohárból, amit legalább fél órája szorongatott. A benne lévő, megmagyarázhatatlan összetevőjű alkoholos ital már jócskán megmelegedett, de a lányt nem érdekelte. Ahogy semmi más, kivéve a bejárati ajtót. Megállás nélkül bámulta, minden egyes belépőt fokozott érdeklődéssel figyelt, majd, amikor nem a várt személy lépett be, dühösen dobbantott egyet.
Az utolsó halk szentségelés után Amy ismét a szemét forgatta.
– Megint nem a nemlétező álmaid netovábbja érkezett meg? Szerintem ez nem normális. Van itt elég pasi.
– Szerintem meg nem kérdeztelek, úgyhogy dugulj el. – Cass kezdte elveszíteni a türelmét, amit a benne feloldódó alkohol csak segítette.
– Hé, mi lenne, ha emberi hangot ütnél meg? Kezd elegem lenni az elmebajos viselkedésedből. Legalább áruld el, mi a frász történt veled!
Cassandra feladta a titkolózást, Amy eleget tűrt már miatta. Megérdemli, hogy tudja az igazat.
- Jó, figyelj. Emlékszel Chriss-re? Christopher Wild-ra? – Amikor Amy bólintott, Cass folytatta. – Azt hallottam, hogy idejön.
Mivel a lány nem folytatta, ezért Amy rákérdezett.
– És ez azért fontos, mert…?
– Hogy is mondjam… nézd, nekünk múltunk van. Csak jó lett volna látni.
– Felesége van. – kontrázott rá Amy. Cassandra idegesen játszott a pohárral.
– Tudom, nem is azért…
– És gyereke. Két kisgyermek boldog apja. Családapa.
– Amy, fogd be! Tudom! Nem azért…
– A francba, hogy nem tudsz egy normális pasit keríteni. – Cassandra dühösen csattant fel.
– Tudod, már most bánom, hogy megszólaltam. Inkább menjünk, amúgy sem fontos. Csak köszönni akartam neki.
Amint Amy felvette a kabátját, és a kijárat felé indultak, belépett az ajtón egy fiatal pár. A férfi rövid, barna hajú harminc év körül volt, a nő kinézett legalább negyvennek. Egyáltalán nem illettek össze, és ahogy egymásra pillantottak, egyértelmű volt, hogy ők is így gondolják.
Cassandra szíve nagyot dobbant, amikor megpillantotta Christophert. Számtalan emlék tódult fel az agyában, amitől alig bírt a lépteire koncentrálni. Márpedig fontos lett volna, hogy ne Chriss előtt bukjon orra.

Christopher idegesen vezetett a szilveszteri buli helyszínére. Lisa tiszta idegbeteg volt egész este, a készülődés az idegeire ment. Akárcsak a gyerekek. Vagy a kapcsolatuk. És az egész élet. Lisa nem volt túl stabil sem lelkileg, sem szellemileg. A férfi egész úton azon gondolkodott, miért is tartják még fent ezt a látszatházasságot. Az állandó veszekedés a gyerekeknek sem tesz túl jót, és az ő idegei is kezdik felmondani a szolgálatot. Mindenesetre épp egy szilveszteri partira mennek közösen. Pusztán a látszat kedvéért. Chriss a maga részéről becsületes lerészegedést tervezett, majd alvást az egyik haverjánál.
Amint beléptek az ajtón, tudta, hogy szó sem lehet lerészegedésről. Itt van Cassandra.
Ismerte a lányt, amióta csak megszületett, a szeme előtt cseperedett. Látta, amint először iskolába indult, hiszen ő épp akkor fejezte be a középiskola utolsó évét. Végignézte, amint elkezdett fiúkkal ismerkedni, buliba járni, felnőni.
Cassandra a bátyjaként szerette, és ő is kishúgként tekintett rá. Egészen két évvel ezelőttig.
Egy jól sikerült buli alkalmával egymás mellé sodorta őket a tömeg. Cass mindössze tizenhat éves volt, míg ő már huszonhét. Érett, felnőtt fejjel eszébe sem juthatott volna mindaz, amit abban a pillanatban tenni akart a lánnyal. Durván letámadta, szerencsére csak szavakkal, Cassandra pedig visszautasította. Hiába világított rá a tényre, hogy házas, és akkor még egy gyermek apja, semmivel nem tudta lebeszélni a szándékáról. Akkor és ott kész lett volna elvenni az ártatlanságát egy fiatalkorú, szinte még kislánynak, aki ráadásul megbízott benne és felnézett rá.
Utálta magát miatta, sosem bocsátotta meg magának azt az estét. És azóta Cassandra sem nézett rá többet úgy, mint a bátyjára. Inkább, mint egy idegenre. Ez pedig rendkívül fájt a férfinak. Jobban, mint szabadott volna.
Lisa, mintha megsejtett volna valamit a megingásából, ha lehet, még idegesebb, még kibírhatatlanabb lett. Végül elérte a célját, egy újabb babával maga mellé láncolta Christophert. Tudta, hogy a férfi nem fogja elhagyni a gyerekeket, így tehát őt sem. Chriss pedig emelt fővel viselte az újabb béklyót. Hiszen csak azért vette feleségül a nőt, mert teherbe esett. Azóta pedig pokol az élete.

Cass igyekezett szó nélkül kisietni a férfi mellett, de pechjére Amynek épp most támadt kedve műsorozni.
Elejtette a poharat, ami pont Lisa drágának tűnő cipőjére borult. Amíg ketten hadakoztak, hogy végülis kinek a hibája volt, Chriss finoman megérintette a karját.
– Már mentek is? – Cass azt sem tudta, mit feleljen. Hiszen erre a pillanatra várt egész éjjel. Nemsokára éjfél, már nem is számított a férfire, most mégis betoppant, pont, amikor indulni készült. Mégis mi ez, ha nem egy jel?
– Én… öhm… igen, vagyis… nem, csak levegőzünk. Ugye, Amy? – mielőtt a két nő ölre ment volna, Cassandra kirángatta a barátnőjét a teremből. Chriss azonban utána szólt.
– Örülök, hogy itt vagy!

Cassandra a fellegekben járt. El sem akarta hinni, amit a férfi mondott neki. Tényleg örül? Vagy udvarias akart lenni? Lehet, hogy egyáltalán nem is érdekli, hogy itt van-e?
A múltkori után a lány nem is csodálkozna rajta. Amióta az eszét tudta, szerelmes volt a férfiba. Aztán amikor Chriss felfigyelt rá, hogy a kislányból nővé érett, megtette azt a lépést, amire egész életében várt. Persze elkésett vele, már házas volt. Cassandrának esze ágában sem volt nős emberrel kezdeni, még ha Christopherről volt szó, akkor sem.
Mekkorát változott a világ két év alatt! Amint Cass fülébe jutott, hogy a férfi házassága zátonyra futott, és már csak a gyerekek tartják őket össze, úgy intézte a dolgait, hogy mindenképp együtt legyenek szilveszter éjszaka. További tervei azonban nem voltak, megelégedett volna azzal, hogy láthatja a férfit. A sors viszont közbeszólt, és összekuszálta a dolgokat.

– Három… kettő… egy… Boldog új évet! – kiáltották egyszerre, a konfettik a levegőbe repültek, a pezsgők durrantak, a trombiták hangja betöltötte a termet. Cassandra megölelte Amyt, és a hozzá legközelebb eső embereket. Aztán egy kéz fonódott a karjára, és szorosan magához rántotta valaki. Meleg leheletet érzett a fülénél.
– Nagyon boldog új évet! – Christopher erősen ittas volt, mégis biztos kézzel tartotta, majd kissé eltolta magától. Cassandra felkészült a köszöntő puszikra, azonban mást kapott.
A férfi feszes ajkai váratlanul csaptak le az övéire, de mielőtt több is történhetett volna, Chriss már el is húzódott.
Cass leforrázottan állt a tömeg közepén, és figyelte a távolodó férfit. Megcsókolta. Valóban megcsókolta. És egek, többet akart belőle. Az egész teste bizsergett és izzott a férfi érintése után. Még sosem tapasztalt ekkora vágyat, ami jelenleg a bensőjében égett.
Aztán Christopher hátrafordult. Egyenesen őt nézte, majd alig láthatóan a ruhatár felé intett. Cassandra úgy érezte elájul. Legfőképp akkor, ha nem követi.
Amy ugrott a nyakába, de ő egyedül az apró helyiség fehér ajtaját figyelte, ami mögött épp az imént tűnt el Christopher. A lány pedig meghozta a döntését. Levakarta magáról a legjobb barátnőjét, majd utat törve magának, a ruhatár felé igyekezett.
Ahogy az ajtó előtt állt, elgondolkodott. Ha most belép, élete legjobb éjszakáján lehet túl. Ha nem lép be, megőrzi saját maga és a férfi becsületét, és megakadályozza a férfit a házasságtörésben. Tekintetével Lisat kereste, aki a sarokban ült, és egy idegen férfivel beszélgetett. Ahogy hozzáért, ahogy ránézett, egyértelmű volt, több van köztük pusztán barátságnál.
Cassandra tehát lenyomta a kilincset, majd belépett az ajtón.

Vége