Szülinapi ajándék Sylvie Barthus-tól!
Köszönöm, imádom! :)
2013. január 25., péntek
2013. január 23., szerda
15. fejezet
Cadmon
hangtalanul, meglepően finoman landolt a selymes zöld fűben. A teste majd’
szétszakadt a vágytól, a benne lakozó farkas tombolva követelte, hogy tegye
magáévá a lányt, és pecsételje meg az ősi rituálét. A harapás után rövid időn
belül egyesülniük kell, különben egyikük sem lel békére az örökkévalóságig.
Cadmon számára az rettenetesen sok időnek hangzott, és egyáltalán nem
szándékozott nő nélkül leélnie az életét. Jobban mondva, Sarah nélkül nem fog
élni.
Elindult
az erdőbe, amikor zajt hallott maga mögött. Megtorpant, és fülelt, előhívta
farkas ösztöneit. Az mélyet morgott a bensőjében, veszélyt szimatolt.
Cadmon
hirtelen megfordult, de senkit sem látott a sűrű bokrok között. A veszélyérzete
azonban nem múlt el, és elindult arra, ahonnan meghallotta a zörgést.
Kieresztette a karmait, és lassan belépett a fák közé.
Egy
árny suhant el mellette, ő pedig mindkét kezével belemart az ismeretlenbe. Amaz
fájdalmasan felhördült, de továbbrohant. Meglepően ügyesen mozgott a nehéz
terepen, amiből Cadmon rögtön sejtette, hogy vérfarkassal van dolga.
Az
illető kilétét azonban nem tudta megállapítani, a fickó rettentő gyors volt.
Akár egy sötét villám, úgy cikázott keresztül az erdőn.
Cad
lenézett a kezére, és elégedett mosollyal nyugtázta, hogy sikerült nyomot
hagyni az idegenen. Ujjairól finom cseppekben hullott le a vörös vére.
Bill
némán tört előre a fák között, mellette két oldalt a két fiatal farkas lépdelt.
Egy pillanatra megállt, feltartotta a kezét, mire Michael és Aiden is
megtorpant. Mindhárman mélyet szippantottak a levegőbe, majd Bill
elfintorodott.
–
Érzitek? – A két fiú egyszerre bólintott. Vér.
–
Kétfajta. – szólalt meg Aiden, majd Michael rákontrázott.
–
Mindkettő fajtánkbeli. – Bill elmosolyodott volna, ha nem épp két halott
farkast szagoltak volna ki. Intett Aidennek, hogy jelezzen a másik triónak,
mire a fiú hangosan, fejét hátravetve felvonyított.
Bill
tovább indult, most már célirányosan, majd hamarosan rábukkantak a két
holttestre. Egy fiú és egy lány volt. A férfi szíve összeszorult, amikor felismerte
őket. Peter és Nora. Fiatal pár voltak, nemrég volt a szertartásuk. Bill mondta
ki azokat a szavakat, amellyel egy életre összekötötte őket. Senki sem gondolta
volna, hogy a mindhalálig számukra
egész rövid időt ölel fel.
Amikor
Agron, Christopher és Sophia megérkeztek, Agron fájdalmasan felvonyított. Peter
volt a legjobb barátja, testvérekként szerették egymást. Végignézte, ahogy
Noraval egymásra találtak, támogatta és segítette Petert, amióta csak
megismerte. Kettejük között szoros kapocs alakult ki, ami most örökre
megszakadt. Bill el tudta képzelni, mekkora fájdalom költözött most a fiatal
farkas szívébe. Ő is átélte, ahogy a szerettei eltávoztak a másvilágra, itt
hagyva mindent és mindenkit, akiket szerettek.
Agron
lerogyott a holttest mellé, és könnyes szemmel bámult Billre.
– Hogy
történhetett? – A férfi nem tudott mit felelni. Senki sem tudta, hogy itt
vannak, itt nincsenek ellenségei, akik rá vadásznának. Mindig gondosan ügyelt,
hogy ha kimegy a városba, senki se kövesse, igyekezett láthatatlan maradni. Úgy
tűnt, mégsem sikerült. A nyomára bukkantak. És ha rájönnek, hogy most már Sarah
is vérfarkas, a célpont ezután nem ő lesz, hanem a lány. Azt pedig nem fogja
hagyni.
Sophia
Agron vállára tette a kezét, majd hirtelen ő is leguggolt Nora mellé. Valamit
kivett a hamuszürke ujjai közül.
–
Nézzétek! – Feltartott egy véres papír cetlit, amire két szó volt felírva. Bill
elvette tőle, és magában elolvasta a tartalmát. Lepillantott a két ártatlan
fiatalra. Rosszkor voltak rossz helyen, ahogy általában lenni szokott. Bill
szívét elszorította a fájdalom, ahogy a múlt újra eszébe jutott.
Vajon
hány embernek kell még meghalnia az ő tizenhét évvel ezelőtt született döntése
miatt? Összegyűrte a cetlit, rajta az üzenettel.
TE KÖVETKEZEL
Raven csendben ült
Sarah szobájának ajtaja tövében. Nem akart messzebb menni, hogy rögtön tudjon
ugrani, ha a lánynak valami kívánsága lenne. Amikor zörgést hallott bentről,
legyűrte a késztetést, hogy berúgja az ajtót, és dühödten megvédje mindenkitől
Sarah-t. Maga sem tudta, miért reagált ilyen hevesen, de törődött a lánnyal.
Mintha csak a húga lenne, pedig alig ismerte. Hátsó szándéka azonban továbbra
sem volt. A gondolatai egyedül Sophia körül forogtak.
Újabb zajt hallott,
de ismét mozdulatlan maradt. Ha gond lenne, a lány már sikítana. Ehelyett
inkább elképzelte, ahogy Sophia az erdőt járja, hogy utánajárjon a
titokzatosnak sikolynak. A férfi csak remélte, hogy nem esik bántódása. Bill
sosem hagyná, hogy közülük valaki is megsérüljön. Hiszen ezzel az ígérettel
fogadott be mindenkit. Hogy itt biztonságban vannak, nem kell rettegniük többé
senkitől és semmitől.
Az udvaron
hangzavar támadt, Raven pedig kelletlenül állt fel. A csapat tért vissza és meg
kellett győződnie róla, hogy Sophiának nem esett baja. Úgy döntött, majd az
ajtóból figyeli a fejleményeket, így is biztos lehet benne, hogy Cadmon nem
közelíti meg a lány szobáját.
Ahogy kinyitotta a
bejárati ajtót, félelem fogta el. Bill és Agron lépett ki először az erdőből,
karjukon egy-egy magatehetetlen testtel. Az egyikük egy nő, a hosszú barna haja
vértől volt csatakos. Agron karján pedig…
– Te jó isten… -
lehelte Raven, amikor megpillantotta Peter élettelen testét lógni a férfi
karjai között. Megfeledkezve mindenről, elindult feléjük. Érezte, ahogy a szemét
elárasztják a könnyei, a látása elhomályosult, de nem törődött vele. Lerogyott
Agron elé, aki megtörten pillantott le barátjára. Ő is letérdelt, Raven pedig
felemelte Peter fejét.
A hatalmas sebből a
nyakán még mindig szivárgott a vér, ami teljesen összemaszatolta már Agron
pólóját, a férfi azonban cseppet sem törődött vele. Némán siratták a
barátjukat, míg Bill a lányt elvitte a családjához. Nora szülei is a Menedék
falai között éltek, már hosszú évek óta. Nora még kislány volt, amikor ide
menekültek, Bill pedig örömmel fogadta őket a családjába.
Megígérte nekik,
hogy itt nem esik bántódásuk. Hogy nézzen ezek után a szemükbe? Mit mondhatna
nekik, hogy fájdalmuk enyhüljön?
A férfi tudta a
választ. Csak egy felelet létezett a kérdésre.
– Meg fogom találni.
2013. január 17., csütörtök
Idegen élvezet
18+
Egyedül vagyok. Magamra maradtam, most
végleg. Úgy volt, hogy mostantól minden rendben lesz. Hogy sosem válunk el.
Örökké együtt, mi ketten. De véget vetett az álmaimnak. A menyasszonyom
lelépett a legjobb barátommal. Nem túl becsületes dolog.
Némán lépkedek az utcán, néha megtalálok
egy-egy pocsolyát, de nem érdekel. Az öltönyöm már amúgy is csurom víz, a
hajamról az arcomra ömlik a meleg nyári eső. Anette akart augusztusi esküvőt,
hogy szép menyasszonyi ruhája legyen. Pánt nélküli, királylányos. Így
fogalmazott. Megrántottam a vállam. Az ő ruhája, neki kell felhúznia. Amúgy is
gyönyörű lenne mindenben. A hosszú eperszőke haja egyébként is eltakarja a háta
nagy részét.
Megtörlöm a hajam, bár tudom, hogy nincs
értelme. Megszokásból túrok csak bele, hogy csináljak valamit. Talán sírnom
kéne. Vagy tombolni. Őrülten végigbulizni a várost, hiszen szabad vagyok. Nincs
többé kötelék, ami visszahúzna, vagy gátolna. Nincs zaklatott telefonhívás az
éjszaka közepén.
És nincs főzött vacsora többé estére. Nincs
tiszta, vasalt ing reggelre. Vagy puha ölelés a hajnali nap első fényével. Nem hallom többet a ragyogó nevetését, ahogy a tengerparton lefröcskölöm a hűs
vízzel. És a falatnyi bikinit sem, amikor nedves testére tapad, kirajzolva a
buja idomokat, amiket csak én ismerek.
Felpillantok, majd lemondó sóhajjal
veszem tudomásul, hogy az egyetlen olyan hely elé értem, amit el akartam
kerülni mindenképp. A templom, ahonnan holnap férjként kellene kilépnem.
Oldalamon a csodálatos, határtalanul boldog feleségemmel. Persze ez is csak
álom marad. Ahogy a hawaii nászút, a búvárkodás és a többi, remek program, amit
már kiterveltünk. Közösen, Anette-tel.
Utólag belegondolva persze sejthettem
volna. Minden marha ezt mondaná. Nyilván. De hiába, a szerelem vak, szokták mondani
a bölcsek. Nem vettem észre, hogy amíg én éjt nappallá téve dolgoztam, hogy
valóban álomesküvőnk legyen, a menyasszonyom Steve vállán vigasztalódott. Ki
tudja, hány és hány estét tölthettek együtt, amíg én az íróasztalom fölé
görnyedve pakoltam az irataimat, kötöttem a szerződéseket és tárgyaltam az
ügyfelekkel.
Gyűlölnöm kellene őket, de hiába. Egy
„sok boldogságot” búcsúszóval kiléptem az ajtón, kiléptem az életükből, az
útjukból. Mindenem ott maradt. Egyedül a pénztárcámat és a telefonomat hoztam
el. Másra nincs szükségem. Amire igen, azt úgysem kaphatnám meg.
Az eső egyre jobban szakadt, én pedig
azon agyaltam, hová is kéne mennem. Ilyen esetben rögtön Steve ugrott volna be,
de ő ugye most el van foglalva. Nincsenek barátaim. Úgy gondoltam, rajtuk kívül
más nem számít. Hiszen ők ismernek a legjobban, mindig mellettem lesznek. A
dolgok milyen könnyen változnak…
Fájó mozdulattal elszakítom magam a
templom komor árnyékaitól és tovább indulok. Talán beülök egy kocsmába. Igen,
ezt kéne tennem. Leinni magam a sárga földig, hogy ne is érezzek semmit. Egy
darabig jól elleszek vele.
Ezzel a gondolattal be is vetem magam az
egyik közeli csehóba, és rendelek három vodkát. Kezdetnek. Csak egy kis
bemelegítés.
Nem foglalkozom a csodálkozó
pillantásokkal. Hiszen kint esik, helyénvaló, hogy vizes az ember. Persze,
gondolom, nem túl sok öltönyös, bőrig ázott fickó lépett már be az ajtón.
– Csini vagy, husi! – megszólít egy nő,
a rúzsa elkenődött. Nem én lennék az első férfi ma este, akivel elfelejteti a
bánatát. – Felvidítsalak?
– Talán máskor, kösz.
Elfordulok tőle, ő pedig csalódott arckifejezéssel távozik. Lehajtom a feleseket, majd intek a pultosnak, hogy felkészültem a következő háromra. Nem szól semmit, csak újratölti a poharakat.
Elfordulok tőle, ő pedig csalódott arckifejezéssel távozik. Lehajtom a feleseket, majd intek a pultosnak, hogy felkészültem a következő háromra. Nem szól semmit, csak újratölti a poharakat.
Felveszem az első pici kupicát, és
Steve-re gondolok. A rohadék a nőmmel
kefél…
Húzóra bevágom, és lefordítom.
A második pohárnál eszembe jut Anette. A kurva még élvezi is…
Az előző mellett végzi, fejtetőn.
A harmadik… nézem az átlátszó, keserű
italt, és eszembe jut minden eddigi ballépésem. Anette csak a pénzem miatt volt
velem. Steve csak Anette miatt. Sosem voltunk barátok. Azt hittem, én vagyok az
összetartó erő, de rá kellett jönnöm, én csak a kanóc voltam az ő
robbanásuknál. Egy közvetítő, aki külső szemlélőként figyeli az eseményeket.
Aztán egy pillanatra, de csak egy pillanatra elhiszi, hogy ő is részese a
történéseknek. Beleéli magát, érez, örül, csalódik. Majd ráébred, hogy a fagyi
visszanyalt, a nyúl vitte a puskát, és az összes többi közhelyes vacak igaz,
éppen őrá.
Nagy sóhajjal nyelem le az utolsó
vodkát, és felsorakoztatom a másik kettő mellé. A pultos unottan pislant,
elpakolja a poharakat, újabbakat rak elém. Hálásan rápillantok. Megtaláltam az
emberemet. Nem kérdez, csak önt. Tökéletes.
Egy meleg kéz érinti meg a vállam. Arra
tippelek, a pillangó jött vissza, de kellemesen csalódok.
Ahogy hátrafordulok, egy vadító, barna
hajú nő áll mögöttem. Nem kérdez semmit, csak szájon csókol.
Úgy szívja be az ajkamat, mintha az
élete függne tőle. Lemondok a csaposról, és újult érdeklődéssel fordulok a nő
felé.
A nyelve már az enyémmel incselkedik,
kutató ujjai végigfutnak a mellkasomon, majd megragadják a lényeget. Egy
pillanat alatt harcra készen állok.
Elhúzódik tőlem, és számító mosoly
játszik az ajkain. Megragadja a zakómat, és magával húz.
Férfi
mosdó – olvasom el fél szemmel a feliratot az ajtón. Nem
túl higiénikus, de ebben a pillanatban nem is érdekel.
Újra az ajkaimra tapad, miközben nekilök
az egyik ajtónak. Szerencsére nem lengőajtó, így meg tudok kapaszkodni benne.
Úgy néz ki, érti a dolgát. A francba,
meg kellene kérdeznem a tarifát. Drága mulatságnak nézek elébe, nem biztos,
hogy van nálam ennyi készpénz. Leheletnyit eltolom magamtól, de újra rám
támadna. Biztos kézzel fogom, miközben igyekszem rendezni a gondolataimat.
– Nem leállítani akarlak, csak
megkérdezni, mennyibe… - ujjait az ajkaimra nyomja, és megrázza a fejét. Tehát
nem prosti, egyszerűen csak élvezi. És ez nekem is bejön. Újra szólásra nyitom
a számat, de pár hangnál többet nem tudok kipréselni magamból.
– Az én nevem…
– Nem érdekel, édes – kacsint rám
pimaszul, majd villámgyorsan kioldja az övemet, és már előttem is térdel.
Mély levegőt veszek, és összeszorítom a
fogam, ahogy megérzem a meleg leheletet a farkamon. A forró nyelv lassan
körbetáncol a makkon, majd rázárulnak az ajkak.
A francba, a csaj nagyon érti a dolgát!
Észre sem veszem, és a gondolataim
visszatérnek Anette-hez. Sosem csinált volna ilyet. Szerinte undorító és
erkölcstelen. Ez a kis bombázó viszont egyáltalán nem úgy tűnik, mintha undorodna.
Lehunyt szemmel mozgatja a fejét egyre
gyorsabban, egyik kezével rásegít, a másikat pedig nem látom. Talán… ó, édes
istenem. Amikor meglátom, mit csinál, szinte felrobbanok. A másik kezével saját
magát kényezteti. A csípőm önkéntelenül is előrébb lendül, beljebb csúszom a nő
szájába. Amikor azt hiszem, már képtelenség mélyebbre mennem, újabb
milliméterek jutnak a forró ölelésbe.
A nő hirtelen megragadja a golyóimat, a
torkomból pedig artikulálatlan üvöltés szakad fel, ahogy a magomat egyenesen a
szájába lövellem.
Élvezettel nyel le minden cseppet, az
utolsókat is kicsavarja belőlem.
Lassan, érzékien emelkedik fel, az ajkai
egy centire vannak az enyémtől. Halkan szólal meg, fülelnem kell, hogy
megértsem.
– Zavar, ha megcsókollak? –
Megköszörülöm a torkomat, mielőtt felelnék.
– Nem. – Helyeslően biccent, de most
lassít a tempón. Felesleges, már most félkemény vagyok. Ha arra gondolok, hogy
mennyire feltüzelhette már magát, szinte újra készen állok.
Úgy döntök, átveszem az irányítást.
Átfordítom magunkat, majd lenyomom a kilincset, és betuszkolom az apró fülkébe.
Az ülőke szerencsére le van hajtva, és meglepően tiszta a környezet.
Félig letolt gatyával állok, majd
bezárom az ajtót. A nő elmosolyodik, amikor megpillantja az ágaskodó
szerszámomat. Elégedetten füttyent, engem pedig elönt a büszkeség. Anette-et
sosem nyűgözte le sem a méretem, sem a lelkesedésem. Ahogy a második menet sem
villanyozta fel túlzottan.
Félelmetes, hogy egy idegen nő karjaiban
jövök rá, mennyire nem illettünk össze Anette-tel.
Újra a jelenre koncentrálok, és a nőre,
akitől egy falatnyi ruha választ el. Hátul cipzáras, nincs nehéz dolgom.
Egyetlen mozdulattal lehúzom, majd megszabadítom a zavaró ruhadarabtól.
Egy fekete csipkemelltartó és hozzáillő
bugyi fogad.
Nem bírok magammal, a falnak szorítom, a
combommal szétfeszítem az övéit. Tenyeremet a legérzékenyebb pontjára teszem,
és elégedetten mordulok fel az ott talált nedvesség örömére.
A nő megcsókol, és belemarkol a
fenekembe. Közelebb ránt magához, a farkam épp megízleli a csábító selymet.
Alig bírok magammal, rögtön rávetném magam.
A nő gondol egyet, és ellök magától. Nem
tetszem neki mégsem? Ennyi volt? Aztán megértem.
Nem abbahagyja, csak pózt vált. A
vállait nekinyomja a fülke falának, a csípőjét pedig észveszejtően csábító
módon kínálja fel. Őrjítő mozdulatokkal köröz a farkamon, én pedig keményen
megragadom a derekát, és magamhoz rántom.
Nem szól egy szót sem, csak felnevet.
Élvezi, alig várja, hogy beléhatoljak. Hátulról akarja, hogy meghágjam, mint az
állatok. Részemről rendben.
A bugyi nem képez akadályt, de amikor
meglátom a trükköt, elmosolyodok. Az oldalán egy pici masni van,
selyemszalagból. Egy határozott mozdulattal megrántom, a fehérnemű pedig lassan
szánkázik le a nő bokájáig.
Feltárul előttem a puha hús, hívogató
rózsaszín ölelése nedvesen csillogva vár rám.
Lélegzetvisszafojtva illesztem a
bejárathoz a férfiasságomat, lüktetve várja a bebocsájtást. A nő azonban nem
vár, egy könnyed mozdulattal hátrasiklik, így egyenesen belécsusszanok.
Szédülök az érzéstől, mámorító a nedves szorítás. Még többet akarok.
Hátrahúzódok, és keményen
visszanyomulok. A nő felnyög, kezével megtámasztja magát a falnál. Felkészült a
rohamra, én pedig nem habozok megadni, amire vár.
A tempó heves, egyenesen őrjítő, ő
azonban nem nyugszik. Körkörös mozgással segít rá, a haja lágyan verdesi a
hátát.
Erősen fogom a derekát, a kezem lassan
vándorol le a combjára. Ujjaim lassan beljebb csúsznak, míg el nem érem a finom,
puha párnákat. Lágyan körözök a duzzadt pontocskán, mire hangos nyögés a
válasz.
Apró félmosolyra húzom a számat, és még
többet akarok. Keményen dörzsölni kezdem, tudom, hogy élvezné. A várt hatás nem
marad el, a nő felsikít a karjaimban, ujjait az enyémre csúsztatja, együtt
kényeztetjük az érzékeny csiklót.
Oldalra hajtja a fejét, én pedig
megcsókolom. Keményet döfök hátulról, mire megadja magát, a térdei megremegnek,
a sikolya pedig betölti az apró helyiséget. Rángatózva önti el a gyönyör,
állati szép, ahogy a szeme csillog az orgazmus áradó erejétől.
Megérzem az összehúzódásokat, én sem
bírom tovább tartani magam. Ordítva élvezek el újra, a nő pedig lágyan
ringatózik a farkamon. Megmerevedek, ahogy a magom elönti a testét.
Az utolsó remegést is megvárom, csak
utána húzódok ki belőle.
Hálásan pillant rám, ahogy felkapja a
bugyiját. Gyorsan visszakötözi, majd ugyanilyen ügyességgel veszi fel a ruháját
is.
Finom csókot lehel az arcomra, majd
átcsúsztat egy telefonszámot.
Vigyorogva teszem el a cetlit, és
figyelem, ahogy kilibben az ajtón.
Pokolba a házassággal, pokolba
Anette-tel és Steve-vel, ezt a nőt akarom!
Vége
2013. január 13., vasárnap
14. fejezet
Bill
összehívta a fiatalokat, és kiadta az utasításokat, mintha csak a vezetőjük
lenne. Valójában sosem gondolt így magára attól függetlenül, hogy a Menedékben
mindenki vezérként nézett fel rá. Egyszer visszautasította a koronát, a döntése
pedig azóta sem változott.
–
Agron, Sophia és Christopher, tiétek a keleti oldal, én, Michael és Aiden a
nyugati oldal felé indulunk, középen találkozunk. Fésüljétek át az erdőt, tudni
akarom, mi volt a sikoly oka! Aki talál valamit, a közös jellel jelez, és
mindenki odamegy. Világos?
Mindenki
bólintott, kivéve Raven. Ölbe tett kézzel indult meg a férfi felé.
– Az én
nevem kimaradt.
Bill
szigorúan bólintott.
–
Tudom. Te itt maradsz, ha bármi... gond adódna. – Mindketten tudták, mire gondol
Bill, felesleges volt kimondani. Raven helyeslően biccentett, majd leült a
bejárati ajtó előtti lépcsőre.
Cadmont
azóta nem látta, hogy nemrég péppé verte, de imádkozott, hogy újra feltűnjön.
Akkor talán be tudja fejezni, amit elkezdett.
A
csapatok összekészültek, majd a megadott irányba indultak. Peggy a kezét
tördelve figyelte, ahogy egymás után tűnnek el a sűrű erdőben.
– Ugye
minden rendben lesz? – tette fel inkább magának a kérdést, Raven mégis
válaszolt.
– Bill
tud magára vigyázni.
A nő
hálásan pillantott le rá, majd besietett a Menedékbe. A férfi pedig egyedül
maradt bosszúszomjas gondolataival.
Sarah
bágyadtan pislogott körbe a szobában. Amióta Bill kiment, a gondolatok megállás
nélkül cikáztak az agyában. Újra és újra átgondolta, amiket a férfitől hallott,
és mindannyiszor ugyanoda lyukadt ki: súlyosan beütötte a fejét, és most
hallucinál. Mindent. Az erdőt, Cadmont, Billt. Talán még el sem indultak
otthonról. A fürdőjében fekszik ájultan, a szülei pedig még nem vették észre.
Hamarosan fel fog tűnni nekik a hiánya, és akkor felkeltik, hogy véget érjen ez
az egész szörnyűség.
Mert ha
minden igaz, amit Bill eddig elmondott, akkor az anyja igen komoly
magyarázattal tartozik neki.
Mintha
zörgést hallott volna az ablak felől, ezért gyorsan magára húzta a takarót, úgy
tett, mint aki alszik.
Az
ablak pedig halkan, alig érzékelhetően megmozdult.
Sarah
remegett, igyekezett nem elárulni magát, de a fogai egyre hangosabban koccantak
egymáshoz.
Valami
huppant a padlón, a lány pedig igyekezett feltérképezni, mivel is védhetné meg
magát. Észrevett az éjjeli szekrénykén egy fekete távirányítót. A semminél ez
is jobb, majd egy hirtelen mozdulattal utánakapott és a hang irányába
hajította.
Fájdalmas
nyögés és szitkozódás lett a válasz, a lány úgy sejtette, el is találta
titokzatos látogatóját. Amikor pedig megfordult, hogy megnézze, kinek támadt
kedve pókembereset játszani, majdnem felsikított.
Cadmon
állt a szobájában, mindene csupa vér, a homlokán pedig friss vágás virított. A
férfi megkereste a tárgyat, ami az imént fejen találta, és fenyegetően
közelített a lány felé.
Sarah
felkészült, hogy a sikolya megrepeszti az üveget is, de a férfi hirtelen
megtorpant. Aztán, váratlanul, lágy hangon szólalt meg.
– Ez
szép volt! Sportoltál valami labdajátékot?
A lány
azonban nem felelt. Te jó ég, mit is mondhatna neki? Válaszoljon? Vagy kérdezze
meg, hogy miért cincálta szét a nyakát? Esetleg maradjon az eredeti tervénél,
és sikítson?
A
választ végül Cadmon adta meg.
–
Sarah, annyira sajnálom, amit veled tettem. Tudom, hogy erre nincs bocsánat,
elvettem az életed, de istenem, megőrjítesz! Az illatod, a nevetésed, a csókod…
Aztán már csak azt vettem észre, ahogy a fogaim a bőrödbe mélyednek, és nem
volt megállás. – A férfi lehajtott fejjel, bűnbánóan sorolta a vétkeit, de a
lány mégsem sajnálta. Igaz, a seb már csak sajgott, és az émelygés is kezdett
múlni, mégsem tudott megbocsátani neki. Főleg, mivel fogalma sem volt arról,
mégis mit művelt vele a férfi. Persze, megharapta, de mi lesz a következménye?
Hirtelen farka nő és szőrös lesz a háta? Hatalmas fülei lesznek meg bajsza? Az
élete mostantól állandó küzdelem lesz a borotvával?
–
Kérlek, mondj valamit! – szólalt meg végül megtört hangon Cadmon. A lány
vonakodva, de nagyot nyelve kezdte.
– Nem
tudom, hogy mit ártottam neked – a hangja elcsuklott, a sírás fojtogatta, ahogy
újra és újra lejátszódott előtte minden, ami az erdőben történt. -, de arra
kérlek, hagyj engem békén. Nem tudom, mit jelent neked ez az egész, hogy mi fog
velem történni, vagy, hogy mi lesz ezután, de egyet tudok. Te nem leszel az
életem része sem most, sem később! Most pedig menj el!
Amint
kimondta a szavakat, érezte, ahogy erősödik benne a düh, és valami más. Valami
megmagyarázhatatlan érzés, ami hatalmába kerítette, és nem tudott neki
ellenállni.
Hirtelen
előrehajolt, és megcsókolta a férfit. Cadmon meglepődve ölelte át, és
viszonozta az édes érintést. A lány a hajába túrt, és egyre többet követelt
belőle.
Átölelte
a nyakát, hogy jobban hozzáférjen, majd beleült a férfi ölébe. Cadmon
végigfuttatta ujjait a lány gerincén, majd belemarkolt a kerek, feszes
fenekébe. Sarah felnyögött, ahogy a férfi közelebb húzta magához, úgy érezte,
megfullad, mégsem tudott elszakadni az ajkaitól.
Egy
láthatatlan kötelék fűzte őket egyre szorosabban egymáshoz, amitől egyikük sem
tudott szabadulni. Cadmon a részéről úgy gondolta, nem is akar elszakadni a
lánytól. Hazudott neki. Nem igaz, hogy elvesztette a fejét. Vagy, hogy nem
akarta, és hogy sajnálja. Tudta, mit csinál, tudta, mi lesz a következménye, és
akarta. Teljes szívéből. Az ösztöne tombolva követelte magának a lányt, és ő
beleegyezett.
Most
pedig a karjaiban tartja, csókolja, öleli, és nem akarja elengedni. Sarah még
nem tudja, hogy a harapás örökre összekötötte őket, amely ebben a pillanatban
is tombol a vérében, hiszen mi más okból viselkedne úgy, mintha ő jelentené a
lánynak az egész világot?
Sarah
feje zúgott, ahogy Cadmon ölelő karjai között talált megnyugvást. Tudta, hogy
abba kell hagynia, valami mélyen azonban mégsem hagyta, hogy elszakadjon a
férfitól. Minden erejét összeszedve, erős koncentráció után végül elhúzódott
Cadmontól.
Lihegve
támasztotta a homlokát a másikénak, majd rekedt hangon szólalt meg.
– Ez
nem az, aminek látszik. – Cadmon elmosolyodott, és finom csókot lehelt az
orrára.
–
Tudom, kicsim, ez sokkal több annál. Majd megszokod. – Sarah megrökönyödve
nézett rá.
– Ezt
most komolyan gondoltad? Mégis mit képzelsz magadról? Hogy mostantól minden
rózsaszín felhőkben úszik? Meg a madarak csicseregnek, mókusok futkosnak
körbe-körbe? Közlöm, hogy nem! – kikászálódott a férfi öléből, majd az ablak
felé mutatott. – Ha erre számítottál, akkor menj is el. Felejts el mindent, ami
történt, mert én is ezt szeretném. Ami az imént történt… tévedés volt. Kérlek.
Cadmon
nagy levegőt vett. Tudta, hogy nem lesz egyszerű meggyőzni a lányt, nem is
számított más reakcióra, bár a csók igazán meglepte. Bólintott, és elindult az
ajtó felé.
– Ha
jól sejtem, Raven elég közel van a szobához. Inkább menj, ahogy jöttél.
A férfi
nem állt le vele vitatkozni, hogy mennyire és milyen módon tudná legyőzni
Ravent, úgyhogy inkább az ablakhoz lépett. Mielőtt átmászott volna, még
hátraszólt a válla felett.
–
Remélem tudod, hogy nem adom fel. Sosem adom fel, amit meg akarok szerezni.
Kimászott
az ablakon, Sarah pedig magára húzta a takarót. Nem tudta, hogy a férfi
ígéretnek szánta a szavait, vagy fenyegetésnek. Egyiktől sem lett boldogabb
minden esetre.
2013. január 6., vasárnap
13. fejezet
Sarah
testében tombolt a tűz. Úgy érezte, menten meggyullad, ha nem önti nyakon
valaki egy hideg, jégkockákkal teli vödör vízzel. A feje kóválygott, amikor
pedig fel akart ülni, a szédülés felerősödött és átcsapott komoly hányingerbe.
Oldalra fordult, és felöklendezte gyomra üres tartalmát. Az erőlködést köhögés
váltotta fel, aminek nyomán mozgolódás támadt a nehéz függöny túloldalán.
Sarah
csak most vette észre, hogy egy valóságos sátrat építettek köré. A szépen
faragott ágy egy óriási baldachinnal takarta el a kíváncsi szemek elől. A lány
hálás volt ezért, szörnyen érezte magát, és nagyjából ugyanígy nézhetett is ki.
Emlékfoszlányok
villantak fel a szeme előtt, ami csontig hatoló fejfájással párosult.
Visszaemlékezett a bulira, Ravenre és a csókra, aztán Cadmon, aki megütötte a
férfit, majd bevonszolta az erdőbe, és ott… A lány lehunyta a szemét, így
viszont még élesebben látta maga előtt a szörnyet. A hegyes fogú, torz arcú
démont, aki az ő vérével oltotta őrült szomjúságát. Az emléktől ismét
felfordult a gyomra, de mielőtt újra öklendezni kezdett volna, a függöny
szétnyílt, és Bill aggódó arca bukkant elő a selyem közül.
–
Magadhoz tértél? – A hangja bizonytalan volt, valójában azt sem tudta, mit
kellene kérdeznie. A lány azonban mosolyt erőltetett magára, vagy valami
hasonlót, megnyugtatásképp.
–
Nyugi, még élek. Bár Peggy nem fog túlságosan szeretni. – Lepillantott a
földre, és gondolatban elátkozta magát. Szegény nő… De majd ő feltakarítja, nem
hagyhatja Peggyre a mocskos munkát. Eltökélte, addig nem nyugszik, amíg…
Még be
sem tudta fejezni a gondolatmenetét, Peggy jelent meg az ágya mellett, kezében
egy szivaccsal és felmosóvödörrel. Sarah fülig pirult, és hanyatt feküdt.
–
Peggy, annyira sajnálom! – Félve rásandított, és a döbbenettől szóhoz sem
jutott. A nő a könnyeivel küszködve mosta fel a hányását. – Istenem, tényleg,
ne haragudj! Hagyd, majd én feltakarítom!
A keze
után nyúlt, de Peggy elhúzódott tőle.
– Sarah
Blackburn, a bocsánatodért esedezem! Kérlek, könyörülj a fiamon, Cadmonon. Vedd
inkább az én életem, cserébe az övéért!
Sarah
felhúzott szemöldökkel pillantott Billre, aki a cipője orrát bámulva hintázott
a sarkain.
Peggy
továbbra is a könnyeit nyelve takarított, a háttérben pedig megpillantotta
Ravent, vérben forgó szemmel, véres öklökkel és ruhával.
Sarah
feltornázta magát az ágyon, és a szokottnál hangosabban szólalt meg.
– Oké!
Valaki elmagyarázná, mi a fene folyik itt?! – Mivel mindenki hirtelen kerülte a
tekintetét, úgy döntött, elkezdi a sort, és felszólítja azt a személyt, aki a
legtöbbet tudhatja az egészről.
– Bill?
Valami hozzáfűznivaló esetleg?
– Majd
kezdem én! – szólalt meg Raven és közelebb lépett, de Bill leintette.
– Nem,
fiam. Menj ki, ezt most négyszemközt kell megbeszélnünk. Peggy, kérlek, te is
távozz. – A nő bólintott, megtörölte az arcát, majd kisietett, otthagyva a
vödröt és a szivacsot is. Raven becsukta maga mögött az ajtót, bár nehéz
szívvel hagyta ott a lányt. Megállt az ajtó előtt, ha bármire szüksége lenne.
És persze, hogy őrt álljon, ha Cadmon esetleg meglátogatná újdonsült párját…
Bill
leült az ágy szélére, és átgondolta, hol is kéne kezdenie.
„Kicsim, mostantól vérfarkas vagy.”
„Egy olyan nép tekint királynőjének, aminek a létezéséről sem
tudtál.”
„A mai naptól kezdve Cadmon a párod, férjed, parancsolód.”
Egyik
információ vidámabb, mint a másik. Sarah kiugrik majd a bőréből, ha meghallja
őket.
Mivel
túl sokáig maradt csendben, Sarah erőt vett magán, és megszólalt.
–
Szóval, elárulod, mi történt velem? Kezdhetnéd azzal, miért van kötés a
nyakamon. – A lány pontosan tudta, hogy mi történt vele, de Billtől kell
hallania. Muszáj, hogy tudja, mi történt akkor, ott az erdőben. Mert neki
halvány elképzelése sem volt arról, mi ütött Cadmonba.
–
Sarah, most jól figyelj rám! Az anyád ki fogja tépni a nyelvemet, eltöri a
gerincemet, kiszaggatja a végtagjaimat, és felgyújtja a vérző testemet, ha
rájön, mi történt veled. Nem vicceltem.
A
családi titok, amiről nemrég Cadmon is említést tett, most a szemed láttára
vált valóra. Ősi rejtély, amit csak a beavatottak tudnak, és persze, az
érintettek. A családunk, és rajtuk kívül még számos család, vérfarkas. A miénk,
a Blackburnok azonban kiemelkedtek egy századokkal ezelőtti csata folytán, így
elnyertük a jogot, hogy a faj uralkodója legyünk. Vele együtt kaptunk hatalmat,
képességet az alattunk állók irányítására, mind fizikailag, mind szellemileg.
Eddig hogy vagy? – kérdezte hirtelen Bill mosolyogva, mintha éppen az
időjárásról csevegnének, nem pedig mesebeli szörnyekről, és sosem képzelt
legendákról. Sarah-nak zúgott a feje, de bólintott. Még többet kellett
hallania, még többet tudnia.
–
Rendben, akkor folytatom. Századokon át uralkodott egyik családfő a másik után.
A vesztes fél persze nem tudott nyugodni, bosszút fogadott az egész család
ellen, pusztulást ígérve minden Blackburnre. Az ígéretet azonban csak nemrég
sikerült némileg valóra váltaniuk. Egy áruló, név szerint Kegan, túl közel
jutott hozzánk. Betört a kastélyba, és csatlósaival lemészárolta az ott
dolgozókat. Végül eljutott a nagyapádhoz. Én… elkéstem. – Bill hangja
elcsuklott, Sarah pedig megfogta a kezét, és megszorította, hogy folytassa. A
férfi nagy levegőt vett, majd újra elmerült az emlékekben. – Mire odaértem, az apám
súlyosan megsérült. Nem tudtam rajta segíteni, a karjaimban adta át magát a
kegyetlen Kaszásnak. Habár az utolsó kívánságát nem teljesítettem, azért a
halálát megbosszultam.
Sarah a
szája elé kapta a kezét. Ezek szerint…
– Igen,
megöltem Kegant. – mondta ki Bill a választ a ki nem mondott kérdésre. A lány
elszörnyedt. A többit még bevette a gyomra, de hogy Bill gyilkos? Azt kicsit
nehezebben emésztette meg. Leheletnyit elhúzódott tőle, mire a férfi
elmosolyodott.
– Tehát
az, hogy elvettem egy ember életét jobban borzaszt, mint az, hogy kegyetlen
szörnnyé változom akaratom szerint?
– Úgy
tűnik. – válaszolta a lány erőtlenül, mire a férfi biccentett.
–
Rendben. Folytatom, ha nem za… - hirtelen megakadt a mondat közepén, és az ajtó
felé pillantott. – Egy pillanat.
Bill
felkelt, és az ajtóhoz lépett. Egy határozott mozdulattal kirántotta, és Raven
zuhant be a szobába. A férfi csípőre tett kézzel figyelte, ahogy
feltápászkodik, de mielőtt belekezdett volna a lázas magyarázkodásba, felemelte
a kezét.
– El se
kezdd! Mennyit hallottál?
– Nem
sokat. Vastag az ajtó… - vallotta be bűnbánóan Raven. Bill mosolyogva ütögette
meg a kilincset.
– Nem
véletlenül. Most pedig tűnés! Egyél valamit, nemsokára jövök én is, és
átfésüljük az erdőt.
– De mi
lesz, ha Cadmon… - amint kimondta a nevet, Sarah megremegett, ezért a férfi be
sem fejezte a mondatot.
–
Raven, itt vagyok. Talán el tudok bánni a taknyossal. – Raven kelletlenül
bólintott, majd becsukta az ajtót, de ezúttal valóban távozott is.
Bill
visszafordult a lányhoz, aki még mindig reszketett. Valószínűleg most ért el
hozzá mindaz, amit eddig mondott. Pedig a nagyja még hátravan.
– Nézd,
ha túl sok, akkor később befejezzük. Amúgy is dolgom van.
– Miért
kell átvizsgálni az erdőt? Mi történt? Cadmon… bántott még valakit? – A lány
magára húzta a takarót, ahogy arra gondolt, talán mással is így elbánt a férfi,
mint vele.
–
Egyelőre nem tudom. Sikolyt hallottunk az erdőből, de abban a pillanatban
éreztem meg a véred szagát, úgyhogy természetesen érted indultam.
A lány
bólintott, de úgy tűnt, nem akar semmit mondani. Bill végül bólintott, és
elindult kifelé. Sarah megemelkedett az ágyon, és mielőtt a férfi kilépett
volna, utánaszólt.
– Bill?
Én… köszönöm. Hogy megmentettél. Ha nem jössz… ki tudja, mit csinált volna
velem…
Bill
visszasietett hozzá, és homlokon csókolta az unokahúgát.
– Most
már minden rendben lesz. Pihenj! Állítok valakit az ajtód elé, senki sem fog
bejönni rajta, oké?
– Oké.
– helyeselt a lány, majd befészkelte magát a párnák és takarók ölelésébe, és
lehunyta a szemét.
A férfi
kisétált a szobából, majd nagy léptekkel indult meg. Csak remélni merte, hogy
Cadmon annyira nem őrült, hogy megpróbáljon betörni a lányhoz. Ha mégis,
örömmel fogja széttépni. Apró, véres darabokra.
2013. január 1., kedd
Bűnös viszony
–
Szar a buli. Nem húzunk el? – sóhajtott fel legalább századszorra Amy.
Cassandra azonban megrázta a fejét.
– Nem.
Fogd be és igyál még egyet. Vagy fogj egy pasit, nem érdekel, de maradunk. –
Cass nagyot kortyolt a műanyag pohárból, amit legalább fél órája szorongatott.
A benne lévő, megmagyarázhatatlan összetevőjű alkoholos ital már jócskán
megmelegedett, de a lányt nem érdekelte. Ahogy semmi más, kivéve a bejárati
ajtót. Megállás nélkül bámulta, minden egyes belépőt fokozott érdeklődéssel
figyelt, majd, amikor nem a várt személy lépett be, dühösen dobbantott egyet.
Az
utolsó halk szentségelés után Amy ismét a szemét forgatta.
–
Megint nem a nemlétező álmaid netovábbja érkezett meg? Szerintem ez nem
normális. Van itt elég pasi.
–
Szerintem meg nem kérdeztelek, úgyhogy dugulj el. – Cass kezdte elveszíteni a
türelmét, amit a benne feloldódó alkohol csak segítette.
–
Hé, mi lenne, ha emberi hangot ütnél meg? Kezd elegem lenni az elmebajos
viselkedésedből. Legalább áruld el, mi a frász történt veled!
Cassandra
feladta a titkolózást, Amy eleget tűrt már miatta. Megérdemli, hogy tudja az
igazat.
-
Jó, figyelj. Emlékszel Chriss-re? Christopher Wild-ra? – Amikor Amy bólintott,
Cass folytatta. – Azt hallottam, hogy idejön.
Mivel
a lány nem folytatta, ezért Amy rákérdezett.
– És
ez azért fontos, mert…?
–
Hogy is mondjam… nézd, nekünk múltunk van. Csak jó lett volna látni.
–
Felesége van. – kontrázott rá Amy. Cassandra idegesen játszott a pohárral.
–
Tudom, nem is azért…
– És
gyereke. Két kisgyermek boldog apja. Családapa.
–
Amy, fogd be! Tudom! Nem azért…
– A
francba, hogy nem tudsz egy normális pasit keríteni. – Cassandra dühösen
csattant fel.
–
Tudod, már most bánom, hogy megszólaltam. Inkább menjünk, amúgy sem fontos.
Csak köszönni akartam neki.
Amint
Amy felvette a kabátját, és a kijárat felé indultak, belépett az ajtón egy
fiatal pár. A férfi rövid, barna hajú harminc év körül volt, a nő kinézett
legalább negyvennek. Egyáltalán nem illettek össze, és ahogy egymásra
pillantottak, egyértelmű volt, hogy ők is így gondolják.
Cassandra
szíve nagyot dobbant, amikor megpillantotta Christophert. Számtalan emlék
tódult fel az agyában, amitől alig bírt a lépteire koncentrálni. Márpedig
fontos lett volna, hogy ne Chriss előtt bukjon orra.
Christopher
idegesen vezetett a szilveszteri buli helyszínére. Lisa tiszta idegbeteg volt
egész este, a készülődés az idegeire ment. Akárcsak a gyerekek. Vagy a
kapcsolatuk. És az egész élet. Lisa nem volt túl stabil sem lelkileg, sem
szellemileg. A férfi egész úton azon gondolkodott, miért is tartják még fent
ezt a látszatházasságot. Az állandó veszekedés a gyerekeknek sem tesz túl jót,
és az ő idegei is kezdik felmondani a szolgálatot. Mindenesetre épp egy
szilveszteri partira mennek közösen. Pusztán a látszat kedvéért. Chriss a maga
részéről becsületes lerészegedést tervezett, majd alvást az egyik haverjánál.
Amint
beléptek az ajtón, tudta, hogy szó sem lehet lerészegedésről. Itt van
Cassandra.
Ismerte
a lányt, amióta csak megszületett, a szeme előtt cseperedett. Látta, amint
először iskolába indult, hiszen ő épp akkor fejezte be a középiskola utolsó
évét. Végignézte, amint elkezdett fiúkkal ismerkedni, buliba járni, felnőni.
Cassandra
a bátyjaként szerette, és ő is kishúgként tekintett rá. Egészen két évvel
ezelőttig.
Egy
jól sikerült buli alkalmával egymás mellé sodorta őket a tömeg. Cass mindössze
tizenhat éves volt, míg ő már huszonhét. Érett, felnőtt fejjel eszébe sem
juthatott volna mindaz, amit abban a pillanatban tenni akart a lánnyal. Durván
letámadta, szerencsére csak szavakkal, Cassandra pedig visszautasította. Hiába
világított rá a tényre, hogy házas, és akkor még egy gyermek apja, semmivel nem
tudta lebeszélni a szándékáról. Akkor és ott kész lett volna elvenni az
ártatlanságát egy fiatalkorú, szinte még kislánynak, aki ráadásul megbízott
benne és felnézett rá.
Utálta
magát miatta, sosem bocsátotta meg magának azt az estét. És azóta Cassandra sem
nézett rá többet úgy, mint a bátyjára. Inkább, mint egy idegenre. Ez pedig
rendkívül fájt a férfinak. Jobban, mint szabadott volna.
Lisa,
mintha megsejtett volna valamit a megingásából, ha lehet, még idegesebb, még
kibírhatatlanabb lett. Végül elérte a célját, egy újabb babával maga mellé
láncolta Christophert. Tudta, hogy a férfi nem fogja elhagyni a gyerekeket, így
tehát őt sem. Chriss pedig emelt fővel viselte az újabb béklyót. Hiszen csak
azért vette feleségül a nőt, mert teherbe esett. Azóta pedig pokol az élete.
Cass
igyekezett szó nélkül kisietni a férfi mellett, de pechjére Amynek épp most
támadt kedve műsorozni.
Elejtette
a poharat, ami pont Lisa drágának tűnő cipőjére borult. Amíg ketten hadakoztak,
hogy végülis kinek a hibája volt, Chriss finoman megérintette a karját.
–
Már mentek is? – Cass azt sem tudta, mit feleljen. Hiszen erre a pillanatra
várt egész éjjel. Nemsokára éjfél, már nem is számított a férfire, most mégis
betoppant, pont, amikor indulni készült. Mégis mi ez, ha nem egy jel?
– Én…
öhm… igen, vagyis… nem, csak levegőzünk. Ugye, Amy? – mielőtt a két nő ölre
ment volna, Cassandra kirángatta a barátnőjét a teremből. Chriss azonban utána szólt.
–
Örülök, hogy itt vagy!
Cassandra
a fellegekben járt. El sem akarta hinni, amit a férfi mondott neki. Tényleg
örül? Vagy udvarias akart lenni? Lehet, hogy egyáltalán nem is érdekli, hogy
itt van-e?
A
múltkori után a lány nem is csodálkozna rajta. Amióta az eszét tudta, szerelmes
volt a férfiba. Aztán amikor Chriss felfigyelt rá, hogy a kislányból nővé
érett, megtette azt a lépést, amire egész életében várt. Persze elkésett vele,
már házas volt. Cassandrának esze ágában sem volt nős emberrel kezdeni, még ha
Christopherről volt szó, akkor sem.
Mekkorát
változott a világ két év alatt! Amint Cass fülébe jutott, hogy a férfi házassága
zátonyra futott, és már csak a gyerekek tartják őket össze, úgy intézte a
dolgait, hogy mindenképp együtt legyenek szilveszter éjszaka. További tervei
azonban nem voltak, megelégedett volna azzal, hogy láthatja a férfit. A sors
viszont közbeszólt, és összekuszálta a dolgokat.
–
Három… kettő… egy… Boldog új évet! – kiáltották egyszerre, a konfettik a levegőbe
repültek, a pezsgők durrantak, a trombiták hangja betöltötte a termet.
Cassandra megölelte Amyt, és a hozzá legközelebb eső embereket. Aztán egy kéz
fonódott a karjára, és szorosan magához rántotta valaki. Meleg leheletet érzett
a fülénél.
–
Nagyon boldog új évet! – Christopher erősen ittas volt, mégis biztos kézzel
tartotta, majd kissé eltolta magától. Cassandra felkészült a köszöntő puszikra,
azonban mást kapott.
A
férfi feszes ajkai váratlanul csaptak le az övéire, de mielőtt több is történhetett
volna, Chriss már el is húzódott.
Cass
leforrázottan állt a tömeg közepén, és figyelte a távolodó férfit. Megcsókolta.
Valóban megcsókolta. És egek, többet akart belőle. Az egész teste bizsergett és
izzott a férfi érintése után. Még sosem tapasztalt ekkora vágyat, ami jelenleg
a bensőjében égett.
Aztán
Christopher hátrafordult. Egyenesen őt nézte, majd alig láthatóan a ruhatár
felé intett. Cassandra úgy érezte elájul. Legfőképp akkor, ha nem követi.
Amy
ugrott a nyakába, de ő egyedül az apró helyiség fehér ajtaját figyelte, ami
mögött épp az imént tűnt el Christopher. A lány pedig meghozta a döntését.
Levakarta magáról a legjobb barátnőjét, majd utat törve magának, a ruhatár felé
igyekezett.
Ahogy
az ajtó előtt állt, elgondolkodott. Ha most belép, élete legjobb éjszakáján
lehet túl. Ha nem lép be, megőrzi saját maga és a férfi becsületét, és
megakadályozza a férfit a házasságtörésben. Tekintetével Lisat kereste, aki a
sarokban ült, és egy idegen férfivel beszélgetett. Ahogy hozzáért, ahogy ránézett,
egyértelmű volt, több van köztük pusztán barátságnál.
Cassandra
tehát lenyomta a kilincset, majd belépett az ajtón.
Vége
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)