2013. március 21., csütörtök

18. fejezet




– Bill, nyisd ki azt az átkozott ajtót! – dörömbölt teljes erejéből Raven a kemény tölgyfaajtón. Bill azonban válaszként csak nagyot nyögött, esze ágában sem volt hajnali három előtt felkelni.
–A fene essen beléd, tudom, hogy megbűvöltél!
Oké, erre kicsit élénkebben kezdett készülődni, majd egy szál farmerben nyitott ajtót.
– Raven, meg tudom magyarázni!
A férfi kék szeme szikrákat szórt, ahogy végigmérte a királyi képességekkel megáldott farkast. Legszívesebben elevenen nyúzta volna meg, de előbb válaszokat akart.
–Akkor itt az ideje a magyarázkodásnak!
Bill bólintott, majd ellépett az ajtóból, utat engedve Ravennek. Amaz dühös tekintettel lépte át a küszöböt, de gyilkos hangulata cseppet sem enyhült. Szerencsére Peggy már nem volt a szobában, az éjjeli incidens után jobbnak látta, ha visszamegy a saját ágyába, amiért ebben a pillanatban Raven igazán hálás volt. Nem szándékozott még egyszer rájuk törni, de nem tudott várni. Meg kellett tudnia a válaszokat.
– Kezdheted – adta ki az utasítást, és helyet foglalt az ággyal szemközti fotelben. Bill bólintott, és leült az ágy sarkára.
– Nézd, nem akartam neked rosszat. Mindössze Sarah-t akartam megvédeni, és tudtam, hogy nem lehetek mindig mellette. Te viszont úgy láttam, elég jól kijössz vele, és elég erős is vagy, hogy megvédd.
– Nem végeztem túl jó munkát – dünnyögött az orra alatt Raven.
– Mindenre nem lehet felkészülni. A bűbájt ezennel feloldom – majd mélyen a férfi szemébe nézett, amiben megcsillant valami. Olyan volt, mintha egy vörös tűz lángja lobbant volna, hogy aztán egy pillanat alatt kihunyjon. Raven megrázta a fejét, szinte érezte, ahogy tisztul a tudata.
– Köszönöm, királyom – az utolsó szót gúnyosan megnyomta, majd színpadias mozdulattal fejet hajtott Bill előtt.
– Raven, őszintén sajnálom – felkelt, hogy a férfi vállára tegye a kezét, de Raven elhúzódott tőle.
– Hagyd, csak… hagyj engem. Ha nem foglalod el a trónt, nincs jogod a kis trükkjeidhez! Ha pedig továbbra is játszani szándékozod a vezért, jobb lenne, ha feltennéd a kibaszott koronádat! A népednek szüksége van rád, felség.
Majd, amilyen dühösen érkezett, olyan indulatosan távozott, hatalmas csattanással vágódott be mögötte az ajtó. Bill lerogyott az ágyra, és tenyerébe temette az arcát.
Ennek a kis ficsúrnak igaza van. Vége a játéknak.   


Sarah döbbenten nézett a hangosan csörgő mobiljára. El sem hitte, amit a kijelzőn látott.
Anya.
Mit fog neki mondani? Hogy minden rendben? Nem történt semmi? Unalmas az élet?
Füllentett már korábban is az anyjának, de ez most más. Ez kőkemény hazugság lenne. Aztán bevillant neki a tökéletes megoldás.
Felkapta a telefont, és leszáguldott a lépcsőn, egyenesen Bill szobájába. Kopogás nélkül beviharzott, és a meglepett férfi kezébe nyomta a készüléket.
– Vedd fel!
Bill ránézett az apró, szürke kütyüre, és a szemöldöke a homlokáig szaladt. A francba. Diana.
– Mit mondjak neki?
– Bármit. Akármit. Hazudj! – adta ki az utasítást Sarah.
– Ezt te is meg tudod tenni.
– Dehogyis. Ő az anyám!
Bill megrázta a fejét, és a lány felé tartotta a kitartóan zenélő telefont.
–És? Nekem meg a húgom. Én miért hazudhatok neki?
–Mert neked megbocsájt, azért!
A férfi nagyot sóhajtott, majd lenyomta a Fogadás gombot.
– Szia, Diana! Hogy tetszik Afrika? Sarah? Öhm, őt most nem tudom adni. Kiment a… többiekhez. Persze, hogy minden rendben. Nem, nem bántották a farkasok. Egész jól beilleszkedett. Igen, vannak barátai. Egy-kettő. Jó, megmondom neki. Persze, Diana, átadom. Igen, át fogom. Nem, nem felejtem el. Tessék?
Bill hirtelen eltartotta a fülétől a telefont. Sarah még pár lépéssel arrébb is hallotta az anyja hangját. Diana túl jól ismerte Billt ahhoz, hogy hazudni tudjon neki.
– Figyelj, nyugodj le, nem történt semmi baj. Oké, beszélj vele te! – majd hirtelen a lány füléhez nyomta a készüléket.
Anya? Szia! Tényleg minden rendben. Nem, Bill nem hazudozik. Nem is kényszerít. Más sem kényszerít. Anya, most le kell tennem, megyek vacsorázni. Még nem tudom. Nem hiszem, hogy döglött menyét lenne. Puszilom apát. Szia.
Kinyomta a telefont, és dühösen a nagybátyjára nézett. Az megvonta a vállát, és lerogyott a kanapéra.
– Mondtam, hogy nem hazudhatok neki.
– Legalább megpróbálhattad volna.
Sarah zsebre vágta a telefont, és füstölögve kivonult a szobából.

2013. március 8., péntek

17. fejezet




Raven egyedül sétált a holdfényben, amikor hirtelen megtorpant. Egy ismerős érzés öntötte el, végigszáguldott az ereiben, majd görcsbe rántotta a testét. A földre rogyott, ujjait a puha fűbe vájta, lihegve imádkozott, hogy múljon el a roham. Mostanában egyre gyakrabban tört rá, de maga sem tudta, mi volt a kiváltó ok. Ahogy felnézett, megpillantott két alakot a fűben feküdni.
Vörös köd szállt a szeme elé, amikor felismerte a párt. Cadmon és Sarah andalgott kéz a kézben, a legnagyobb harmóniában. Még fel sem fogta, mit művel, amikor hatalmas ordítással rájuk rontott. Nem tudott tisztán gondolkodni, megragadta Cadmont és ököllel arcon ütötte. A férfi nem védekezett, egy dolgot művelt csupán: védte Saraht.
Mint egy villámcsapás, a köd felemelkedett Raven szeme elől, és egy pillanat alatt lenyugodott. Megrázta a fejét, és elengedte a férfit.
– Ne haragudj. Én nem… - zavartan pislogott körbe, de nem talált mentséget a viselkedésére.
Sarah a vérző férfihoz sietett, felrepedt ajkát vizsgálgatta, majd Ravenhez fordult.
– Mégis mi a franc bajod van? Nem csinált semmi rosszat!
– Tudom, én… Hé, de hiszen ő volt az, aki akaratod ellenére megharapott!
Ahogy kimondta a szavakat, a kábulat újra átvette az irányítást, és ott folytatta az ütlegelést, ahol abbahagyta. Ismét rárontott Cadmonra, aki most is szótlanul tűrte az ütéseket.
Raven akkor tért újból magához, amikor a lány közéjük ugrott. Aztán hirtelen megvilágosodott.
– Te vagy az! – mutatott Sarah-ra, - Te vagy a katalizátor!
– Tessék? – lepődött meg a lány és Cadmon egyszerre.
– Meg fogom ölni Billt – jelentette ki egykedvűen Raven, majd otthagyta a párt, és teljes erejéből a Menedék felé kezdett rohanni.
Gondolkodás nélkül tépte fel Bill szobájának ajtaját, majd rögtön sarkon is fordult. Fülig vörösödve ült le kint a lépcsőn, amikor Sarah és Cadmon odaértek hozzá.
– Mi történt? Olyan fura vagy – huppant le mellé a lány, míg a férfi megtartotta a tisztes távolságot. Legszívesebben eltűnt volna, de nem akarta megkockáztatni, hogy Raven megint bekattan, és esetleg a lányon tölti ki újdonsült hóbortját.
A férfi felpillantott Cadra, és megrázta a fejét.
– Haver, jobb, ha nem tudod.
Mintegy végszóra, Bill dugta ki a fejét az egyik emeleti ablakból, a haja összevissza állt, a Hold pedig megcsillant a meztelen felsőtestén.
– Raven, gond van? – kiabált le, majd egy pillanat múlva Peggy bukkant elő, egy szál lepedőben.
Cadmon szeme elkerekedett, érezte, ahogy a vérnyomása az egekbe szökik.
– Bill, azonnal gyere le, kinyírlak! – ordította, és már indult is volna fel, de Sarah elkapta a kezét.
– Hagyd már! Anyukád felnőtt nő, és egyértelmű, hogy izzott körülöttük a levegő.
– Én nem vettem észre – azzal, mint egy durcás kisgyerek, összefonta maga előtt a kezét, és háttal nekidőlt a tornác korlátjának.
Időközben az újdonsült pár eltűnt az ablakból, de Cadmon gondolni sem akart arra, hogy mi mindent művelhetnek azok ketten. De ha igazán őszinte akart lenni magához, akkor pontosan tudta. Ugyanazt, amit ő tenne legszívesebben Sarah-val. A lány azonban még nem készült fel rá. Kell hozzá a telihold, hogy kiteljesedjenek az érzései. A gyökerek már megvannak mélyen benne, a Hold hatására azonban ki fognak teljesedni. Már csak idő kérdése.

Amikor Cadmon félrevonult a sértett önérzetével, Sarah közelebb húzódott Ravenhez.
– Elmondod, mi történik veled, és mi köze Billhez?
Raven bólintott. Előbb utóbb úgyis kiderülne, hogy az alfa kihasználta a képességeit.
– Gondolom, azt már elmondta, hogy te ki vagy és ő kicsoda. Mármint nekünk, vérfarkasoknak.
A lány nagyot nyelt, ahogy a kellemetlen beszélgetésre gondolt és biccentett.
– De jól sejtem, hogy sok mindent nem árult el? – mosolygott rá, majd meg sem várva a választ, folytatta. – William Blackburn, az apja halála után a törvényes király lett volna, de lemondott a trónról. Diana Blackburn, az édesanyád, nem foglalhatta el, hiszen addigra már terhes volt veled egy embertől. A klán sosem fogadta volna el az emberi királynőt, így uralkodó nélkül maradtunk. Persze, sokaknak fájt a foga a trónra, de Bill nem hagyott magunkra minket. Törvényesen ugyan sosem ismertette el a hatalmát, a képességei azonban nem ezt igazolják. Bill birtokában van a királyt megillető tulajdonságoknak, és itt nem a diplomáciai készségre gondolok.
Sarah elmosolyodott, de hagyta a férfit beszélni. Eddig úgysem tudott meg sok mindent a történelmükről, Raven pedig úgy tűnt, örömmel mesél bármiről.
– A király telepátia segítségével utasíthatja az alattvalóit, akik akaratuk ellenére is engedelmeskednek. És ennek a tanúja voltál már pár napja. Vagyis, ha jól sejtem, amióta megérkeztél.
– Azt akarod mondani, hogy Bill megparancsolt neked… valamit?
Sarah igyekezett megérteni, amire a férfi célzott, de nehezen bírta megemészteni, hogy a nagybátyjának micsoda misztikus képességei lehetnek még azon kívül, hogy farkassá tud változni.
– Igen, valami olyasmi lehetett, hogy védjelek meg téged. Legalábbis, a reakcióimból erre következtetek.
– De az előbb leálltál – mutatott rá az iménti jelenetre a lány.
– Amikor láttam, hogy Cad nem jelent számodra fenyegetést, megszűnt a parancs. De azt hiszem, egy alapos beszélgetés vár a nagybátyádra. Amint… végeznek.
Raven rákacsintott, Sarah pedig felnevetett. Napok óta először nevetett tiszta szívéből.
Nem is értette, miért volt akkor Cadmonnal, hiszen a férfi csak csalódást és fájdalmat okozott neki, tönkretette az életét. Ha nem Bill, akkor Diana fogja megölni záros határidőn belül, amit – jobban belegondolva – Sarah egyáltalán nem is bánt volna. Nem tudná leélni az életét egy olyan kiállhatatlan alakkal, mint Cadmon.

2013. március 1., péntek

16. fejezet



Az elkövetkező napok mind ugyanúgy teltek Sarah számára: Bill reggel hullafáradtan beköszönt, váltottak pár szót, majd eltűnt egész napra. Peggy fél óránként benyitott, hogy megkérdezze, minden rendben van-e, nem kér-e valamit enni, inni, satöbbi. Délután Raven toppant be, hasonló állapotban, mint Bill, hasonló kérdésekkel, mint Peggy. Este pedig, bár látni nem látta, de biztos volt benne, hogy Cadmon figyeli. 
Szinte magán érezte a tekintetét, ahogy kinézett az ablakon, miközben figyelte a távozó Billt. Abból, hogy mi történik, csak félszavakat értett, amiket néha-néha elcsípett a folyosón, vagy a szobája előtt. Amióta Cadmon megharapta, majd Bill elmondta neki, hogy kicsoda és micsoda, napról napra érezte, ahogy változik. Például a füle sokkal érzékenyebb lett, tisztán meghallotta Bill aggódó hangját, amint kifejtette Peggynek, mennyire retteg a közelgő telihold miatt.
A Menedékben minden a feje tetejére állt, amióta megtalálták a halott fiatalokat. Bill őrjáratokat indított az erdőbe, hogy elkapják a tettest, de egyelőre nyom nélkül felszívódott. A férfi minden nappal egyre idegesebb lett, nem csak a gyilkos, de a lány miatt is. Féltette a hamarosan bekövetkező változásoktól, bár neki nem sok mindent mondott erről.
Sarah viszont egyre nyugtalanabb lett, hiszen ebben a pillanatban is érezte a Hold hívó erejét. Kihajolt az ablakon, szemében tükröződött a lassan növekvő tányér. Vágyakozva nézte a ragyogó holdudvart, elméjét betöltötte egy lágy dallam. Úgy vélte, ez lehet a Hold dala, ami csak neki szól.
Mint valami drogos, kábultan, gondolkodás nélkül átmászott a párkányon, és biztos lábbal felállt az emeleti ablakban. Megbűvölve nézte az erdő felett ragyogó csillagokat. Ha egy kicsit kinyújtózna, talán elérné az egyiket…
Óvatosan lábujjhegyre emelkedett, karjait az ég felé lendítette, de a következő pillanatban elvesztette az egyensúlyát, és zuhanni kezdett a föld felé.
Mielőtt azonban csúnya véget ért volna a csillagvadászat, arra eszmélt, hogy két erős kéz fonódik köré, majd lágyan huppan a puha fűben.
Óvatosan körbekémlelt, és tágra nyílt szemmel nézett a megmentőjére.
– Hát te hogy kerülsz ide?
Cadmon lihegve terült el mellette és dühösen csapott a földre.
– Az isten verje meg, hát nem tudsz magadra vigyázni? Majdnem kitörted a nyakadat!
Sarah villámgyorsan körbepislantott, de szerencsére nem volt más tanúja a kis akrobata mutatványának. Ő is hanyatt feküdt a férfi mellett, és folytatta a csillagok csodálását.
– Gyönyörűek, nem?
Cadmon a szemét forgatta. Nagyot fújt, és megropogtatta az ujjait. Az utolsó pillanatban látta meg a lányt, ahogy kizuhan az ablakon, az arcán euforikus mosollyal. Tudta, hogy el kell érnie, különben… Nem, nem is tudott arra gondolni, mi történt volna, ha nem kapja el. Így elrugaszkodott a földtől, és még a levegőben magához szorította, hogy biztonságban tudja. Sikerült a terve, Sarah-nak egy haja szála sem görbült.
Elvarázsolva figyelte, ahogy az eget fürkészi kíváncsi tekintettel, hogy újra és újra a kerekedő Hold felé pislant.
– Te is hallod, ugye? – kérdezte a lánytól.
Sarah csodálkozva fordította felé a fejét, majd felkönyökölt, és úgy bólintott.
– Csodálatos. A csillagok zenélnek, a Hold pedig lágy hangon énekel nekem, a nevemet suttogja.
Cadmon lélegzete is elakadt, ahogy a sápadt fény körbeölelte a lány karcsú alakját, földöntúli színnel színezve be arcát. Haja lazán a vállára hullt, és kuszán kavargott az arca körül, amin még mindig halvány pír játszott az iménti jelenettől.
Örökké csókolni, ölelni akarja és el sem akarja engedni többé. De tudta, hogy ez nem lehetséges. Bill sosem engedné meg, hogy a magáénak tekintse, bár eddig sem végzett túl jó munkát. Nem, mintha tudna tenni az ösztön ellen, de Cad biztos volt benne, hogy Bill el fogja érni.
Így nagyot nyelve, tele keserűséggel válaszolt.
– Igen, csodálatos. De legközelebb, ha hallod a rezesbandát, ne támadjon újra kedvet táncolni nekik, rendben?
Sarah bólintott, majd ismét a hátára fordult, és maga sem tudta, miért, de ujjait Cad hatalmasnak tűnő tenyerébe csúsztatta. Egyszerűen úgy érezte, helyénvaló a mozdulat. Hogy nekik, kettőjüknek együtt kell a csillagokat bámulniuk a szabad ég alatt.
– Most jó így, nem igaz? – pislantott felé Sarah, de maga sem tudta, miért tette fel a kérdést. A feje kavargott az új érzésektől, amik egytől egyig Cad felé irányultak.
A farkas megszorította a lány kezét, a szíve pedig kihagyott egy ütemet, amikor megérezte a meleg, puha bőrt a sajátján. El sem akarta hinni, hogy Sarah közeledik felé. Talán Bill mégsem tudja szétválasztani őket. Hiszen a lány is érzi a vonzást, hogy összetartoznak. Igaz, nem szabad akaratából, de Cadmon mégis tudta, hogy ő az igaz párja. Már csak vele és a nagybátyjával kell elhitetnie.
– Igen, nagyon jó.
Az újonnan jött reménysugár mosolyt csalt az arcára, amit egy dühödt kiáltás zavart meg. Sarah villámgyorsan felült, és ösztönösen a férfi mögé húzódott. Cadmont határtalan büszkeség töltötte el, ahogy védőn átölelte a lányt, miközben farkasszemet nézett a megvadult bikaként feléjük törtető Ravennel.

Bill halálosan kimerültnek érezte magát, ahogy bezuhant a Menedékben számára fent tartott szobájának kanapéjára. Nem ragaszkodott egy normál ágyhoz, hiszen sosem fordult még elő, hogy napokat töltsön itt, amikor néhány száz méternyire volt a háza.
Most viszont csepp erőt sem érzett magában ahhoz, hogy elgyalogoljon a kis faházig. Magára húzott egy előre kikészített plédet, és lehunyta a szemét. Nem tudott aludni, de szüksége volt rá, hogy legalább látszólag valami pihentető dolgot tegyen.
Az elméjét azonban nem tudta kikapcsolni.
A gondolatai megállás nélkül a rejtélyes gyilkosság körül forogtak. A cetli, amit neki címeztek, semmit sem árult el a tettes kilétéről. Hogy mik a szándékai vagy miért állt neki gyilkolni a Menedék lakóit... Vajon lesz még több holttest, még több fiatal, akik bíztak a férfiben, ő pedig nem tudja megvédeni őket?
Nagyot nyögve fordult oldalra, és erősebben szorította össze a szemét. Amikor már csak vörös és fehér foltok jelentek meg előtte, enyhített a szorításon.
A két ártatlan alakváltó meggyötört testét mégsem sikerült kiűznie a fejéből. Újra és újra beúszott a szeme elé Nora és Peter vértől csatakos arca. Szinte látta maga előtt őket, ahogy küzdenek az életükért, de az aljas mocsok nem kegyelmezett egyiküknek sem. Hidegvérrel kivégezte őket, és Bill még csak az okát sem tudta. Látszólag értelmetlen halált haltak, ami az ő lelkén szárad.
Depresszióba hajló gondolatmenetéből egy kopogás rántotta vissza a valóságba. A látogató meg sem várva a választ, becsörtetett, és egy hatalmas, ételekkel megpakolt tálca landolt a férfi előtti kis asztalkán.
Peggy ellentmondást nem tűrő arccal intett az ennivaló felé, Bill pedig némán, beletörődve elkerülhetetlen sorsába, vette fel a villát. Találomra felszúrt egy kis szelet rántott gombát, majd monoton mozdulattal a szájához emelte.
- Köszönöm – morogta, mielőtt bekapta volt a falatot. Peggy nagyot sóhajtva mosolyodott el, majd megindult az ajtó felé.
– Volna kedved… esetleg csatlakozni? – hadarta Bill két rágás között, majd felpislantott a nőre.
Peggy vágyakozva nézett az ajtó felé, legszívesebben kirohant volna, de tudta, hogy van mit megbeszélniük, még ha nem is épp megfelelő a pillanat.
Leült a kanapéval szemben elhelyezett fotelra, és várt. A férfi viszont úgy tűnt, nem akar semmit mondani, csak gépiesen falta az elé rakott ételeket.
– Ízlik? – törte meg végül a csendet a nő.
Bill tudta, hogy elérkezett az idő, hogy a közös dolgaikról beszéljenek, így nagyot nyelve tette le az evőeszközt a tányérra.
– Peggy, az a múltkori csók…
– Tudom, hiba volt – fejezte be a mondatot helyette, de Bill csalódott arckifejezését látva gyorsan hozzátette. – Ugye szerinted is az volt?
– Nem, azt akartam mondani, hogy épp ideje volt.
– Tessék? – pattant fel a helyéről Peggy. – Mire akarsz kilyukadni?
–Szerintem tudod. Te meg én. Jó páros vagyunk – mosolygott rá reménnyel telve a férfi, amitől a nő kis híján elájult.
–William Blackburn, azonnal hagyd abba a gúnyolódást!
Bill akkor sem lepődött volna meg jobban, ha a nő pofon vágja. Tényleg azt hiszi, hogy csak szórakozik?
– Nem gúnyolódok, dellichia*. Láttad már a legrosszabb formámat is, mégis itt vagy mellettem. Tudom, hogy bármikor számíthatok rád, én pedig akár az életemet is adnám érted.
– De én nem vagyok vérfarkas, Dhom.  
Bill erre indulatosan felcsattant.
–Ne merészelj még egyszer így hívni! Nem vagyok senkinek a parancsolója – majd visszafogva magát, lágy hangon hozzátette. – A kedvesem megszólítás amúgy is jobban tetszene tőled.
– Ó, William… Mit lehet erre mondani?
Bill felkelt, és átölelte a nőt, majd gyengéd csókot lehelt az arcára.
–   Csak mondd, hogy velem maradsz, örökre.
Peggy könnyei záporként hullottak, vékony, nedves ösvényt vágva az arcán. A férfi finoman letörölte az első cseppet, és felemelte az állát. A nő erre elmosolyodott, és bólintott.
– Igen, örökre. 

*kedvesem