21. fejezet

Sarah felkapott egy keze ügyébe akadó pólót, magára rángatta, és már rohant is Billhez, aki utolsó erejét is elveszítve dőlt el ájultan. Cadmon felkapta a farmerjét, és követte a lányt, közben folyamatosan az erdőt figyelte. Nem lehet, hogy aki megtámadta a királyt, ne követte volna a Menedékig. Hacsak Bill nem végzett mindenkivel, aki eléje került. Amilyen állapotban volt, még ezt is el tudta képzelni.

Sarah közben odaért hozzá, és a fejét az ölébe véve szólongatta.

– Bill! Istenem, mi történt? Kérlek, kérlek, nyisd ki a szemed. Könyörgöm… – Mintha csak az égben meghallották volna a könyörgését, Bill szempillái megremegtek, majd résnyire nyitotta a szemeit. A lány megkönnyebbülten sóhajtott fel és magához ölelte a férfit. Bill felnyögött, mire Sarah villámgyorsan elengedte.

– Bocsánat! – mosolyodott el, és kisimított egy tincset a nagybátyja arcából. Időközben Cadmon is odaért, és faggatni kezdte a férfit.

 – Mi történt? Hol vannak a többiek?

– Túlerőben… voltak. Csapda… - Bill szavai erőtlenül hagyták el ajkait, összefüggéstelen gondolatait igyekezett mondatba fűzni, egyelőre eredménytelenül. – A többiek… nem tudtam… sajnálom.

– Shh, ne beszélj! – Intette le Sarah, majd Cadmonhoz fordult. ­ ­– Be kell vinnünk most azonnal!

A férfi bólintott, és Bill válla alá nyúlva emelte fel a földről. Sarah az ajtóhoz rohant, sarkig tárta, majd torkaszakadtából felkiáltott.

– Peggy! Szükségünk van rád!

Az említett nő néhány perc múlva már lent is termett, addigra Cadmon bevitte Billt a nappaliba és felfektette a kanapéra. Mikor Peggy megpillantotta a több sebből vérző férfit, a remegés hullámokban öntötte el a testét, a torkát sírás fojtogatta, és képtelen volt szóhoz jutni.

Sarah elkapta a nő karját, és erőteljesen megrázta.

– Ráérünk utána sokkot kapni, de most segítségre van szüksége! – A lány hangja mintha észhez térítette volna, bólintott, és már indult is a kötszeres ládáért, Sarah pedig egy tálba meleg vizet öntött, és igyekezett minél több vért lemosni Billről.

Ahogy eltűnt a rengeteg sár és szennyeződés, úgy váltak láthatóvá a mélyebbnél mélyebb sérülések.

– Karomnyomok – mutatott rá három egymás mellett futó vágásra Cadmon. A férfi mellkasa, karja és háta tele volt zúzódásokkal, látszott, hogy alaposan helyben hagyták. A kérdés már csak az volt, mi történt a többiekkel…

Raven egy pillanatra megtorpant, ahogy a felkelő Nap megvilágította a fák lombjait és a leveleken keresztül átszűrődtek az első sugarak. Érezte, hogy lassan visszaváltozik emberivé, és megropogtatta a nyakát. Egész éjjel követték az ismeretlen illatot, de Bill csapata még a jelzés ellenére sem válaszolt vagy jelent meg. Először a férfi észre sem vette, hogy nem követik őket, most azonban baljós sejtései támadtak. Megállította a csapata többi tagját, mikor beérték, és feléjük fordult.

– Valami baj van – suttogta inkább magának, mint a többieknek, az agya egyértelműen veszélyt jelzett, de mire feleszmélt és körbenézett, már késő volt.

Az erdőből több farkas ugrott rájuk, még mindig állati alakban, amire csak a legerősebbek és legöregebbek képesek, és kitört a harc. Ravent ledöntötte a lábáról egy kopasz fickó, aki a fogait csattogtatva próbálta átharapni a férfi torkát, de ő meglendítette a karját és teljes erejéből behúzott neki. A kopasz legurult róla és gyengébb áldozat után indult inkább. Raven talpra ugrott és villámgyorsan felmérte a helyzetet, kinek tudna segíteni, amikor egy magas, sötét hajú fickó toppant elé. Ő nem volt átváltozva, mégis sötét aura lengte körül, amitől Raven ösztönei visszavonulót fújtak, és meghátrálásra késztették a férfit. Őt azonban keményebb fából faragták, minthogy megfutamodjon.

– Ki a franc vagy te? – ordított rá, mire az idegen hűvösen elmosolyodott.

– Hamarosan megtudod, ifjú barátom. Hamarosan… - Majd intett a csatlósainak, akik az erdőbe vetették magukat. A csata amilyen hirtelen kezdődött, úgy is ért véget. Kivéve, hogy egyikük nem élte túl a támadást. A fiatal farkas összetört teste egy kidőlt fa törzse mögött hevert, a torka széttépve, a félelem pedig csak úgy sütött élettelen szemeiből.

Raven nagyot nyelt, ahogy felnyalábolta Jesse-t, és visszaindultak a Menedék felé. Egész úton azon agyalt, honnan volt ismerős neki az idegen férfi. Valahol már biztosan látta, jó az arcmemóriája, de valahogy mégsem jutott eszébe.

Ahogy kiléptek a Menedéket körbevevő tisztásra, a Nap már magasan ragyogott, a többiek mégsem voltak kint és élvezték a napsütést. Valami nem stimmel… A széljárás megfordult, Raven nagyot szippantott a felé sodort illatokból, és megdermedt.

Vérszagot érez!

A karjaiban tartott farkast, amilyen óvatosan csak tudta, lefektette a fűbe, holott tudta, már nem árthat neki, mégis meg akarta adni a kellő tiszteletet, majd ahogy a lába bírta, megindult a ház felé. Szinte berobbant az ajtón, és dühösen felordított.

– Hol vagy, te átkozott! – Ugyanis meg volt győződve, hogy Sarah vérét érezte, és csakis Cadmon lehet a felelős. Belépett a nappaliba, ahol azonban az ájultan heverő Bill látványa fogadta. Nem a lány sérült meg, hanem a király. Hát ezért nem jött időben, mert őt is elkapták.

Ravennek lassan összeállt a kép. Míg az egyik csapatot jó messzire csalták, megtámadták a másikat, mikor pedig azzal végeztek, utánuk indultak. A francba is, ők pedig tálcán kínálták magukat!

Odarohant Billhez, és lágyan megfogta a kezét, közben felnézett Sarah-ra.

– Rendbe jön?

A lány bólintott.

– Igen, a sebek már gyógyulnak, csak a legmélyebbek látszanak. Jobb, hogy nem voltál itt, amikor kibotorkált az erdőből. Azt hittem, nem éli túl… - Sarah megremegett az emlékek hatására, majd nagy levegőt vett és elmosolyodott. – Persze a király ennél sokkal erősebb. De veletek mi történt? – kérdezte hirtelen, ahogy meglátta Raven véres pólóját.

– Szerintem ugyanaz, mint velük. Megtámadtak minket. Egyiküket elvesztettem – hajtotta le bánatosan a fejét a férfi, mintha az ő hiábja lenne. – És hol az ő csapata? – bökött Bill felé, de a lány megrázta a fejét.

Raven szíve kihagyott egy ütemet, hiszen…

– Az lehetetlen! – lehelte, ahogy eljutott a tudatáig, kik is alkották Bill csapatát. – Sophia! Meg kell keresnünk! Talán még életben van!

– Cadmon már elindult, hogy megkeresse a támadás helyszínét – tette Sarah a vállára a kezét. Amint kimondta, zavargás támadt az udvaron.

Mindketten kisiettek, és egyszerre pillantották meg Cadmont, aki mellett egy csupa vér, sár és piszok alak lépkedett. Raven persze rögtön felismerte és fénysebességgel ott termett mellettük. Szorosan magához ölelte a lányt, nem törődött azzal, hogy esetleg fájdalmat okoz Sophiának.

– Istenem, annyira megijedtem, hogy elveszítelek! – suttogta a fülébe, mire a lány erőtlenül felnevetett.

– De Raven, sosem voltam a tiéd!

A férfinek ekkor ugrott be, hogy mit is művelt. Zavartan elengedte Sophiát, és már sétált volna vissza, amikor a lány megragadta a karját.

– De nem mondtam, hogy nem szeretnék – rákacsintott Ravenre, aki szinte ragyogott a boldogságtól. A karja alá nyúlva segített a lánynak eljutni a Menedékig, ahol már Peggy várta őket az elsősegély dobozzal.

Cadmon nyomott egy gyors csókot Sarah ajkaira, majd az erdő felé bámult.

– Mást nem találtam élve. Ő is csak azért menekült meg, mert Bill sikeresen elrejtette egy üreges fatörzsben. – Cadmon tekintete elkalandozott, ahogy a fákat vizsgálgatta. Ami eddig menedéket jelentett, most halálos csapdát rejtett. – Valaki lemészárolta őket, Sarah. És Isten a tanúm rá, addig nem nyugszom, míg meg nem találom.

20. fejezet

Amikor Cadmon megpillantotta a lányt az ablakban, a lélegzete is elakadt. Számára ugyanolyan gyönyörű volt, az átalakulás mit sem változtatott vonzerején. Legszívesebben felrohant volna hozzá, de tudta, éppen most nem szabad semmit erőltetnie. Bízott Sarah-ban és az érzéseiben, hogy őt is ugyanúgy vonzza a férfi, mint fordítva. Vagy legalábbis nagyjából. Úgyhogy megállt az erdő szélén, és átható tekintettel vizsgálta a lányt, és magában elmormolt egy imát, hogy Sarah megtalálja a hozzá vezető utat.

Felsóhajtott, ahogy a lány a Holdat bámulta, vadállati ösztönei már sikítva követelték, hogy tegye magáévá és jelölje meg örökre, de egyelőre ellen tudott állni a kísértésnek. Hiszen mi van, ha a lány fél tőle? Már látta magát átalakult farkasként, és ő sem rajongott a látványért. Mikor pedig Sarah legutóbb így látta, kis híján megölte. Úgyhogy nem igazán javított a helyzetén a jelenlegi állapota, de ha a lány elfogadja, így is el kell fogadnia, farkasként.

Míg Cadmon a gondolataival volt elfoglalva, Sarah fejében egészen más járt. Elfordította a tekintetét a férfiről, és a kereken, ezüstösen csillogó Hold irányába fordította a fejét. Megbabonázva állt az ablakban, majd egy gyors mozdulattal később már a párkányon egyensúlyozva igyekezett közelebb kerülni vágyai tárgyához.

A férfi észrevette, de mire el tudott volna indulni, a lány megbillent és zuhanni kezdett. Cadmon képzeletében legalább százféle végkimenetel játszódott le, de egy közös vonás volt mindegyikben: ő nem ér oda időben.

Bill elnyomott egy káromkodást, amikor újabb nyomra bukkantak. A szemét fogócskázik velük telihold idején az erdőben, ő pedig képtelen megtalálni. A fickó képes elrejteni az illatát, ami igen erős farkasra engedett következtetni. Márpedig az idős farkasok már vagy meghaltak, vagy elbujdokoltak, mikor a Blackburn-ház elbukott. Király nélkül senki sem mert megkockáztatni egy nagyobb csoportot, vagy kolóniát. Hiszen, ha nincs vezető, ki tartja kordában a farkasokat? Ezért is jöttek akár több mérföldet is, hogy Bill klánjába tartozzanak, még ha a férfi nem mondta ki hivatalosan a szavakat, amik a trónra emeljék. Mostanáig.

Bill bele sem gondolt, micsoda terhet vett a nyakába. Nemcsak a saját embereit kell megvédenie, de egyesíteni kell a szétszóródott falkát, hogy együtt, egységben éljenek. Amint elkapja a mocskot, az első dolga lesz szólni a megfelelő csatornán, hogy biztosan eljusson a hír a népéhez.

A távolban farkasüvöltés hangzott fel, és a kis csapata felkapta a fejét. Sophia izgatottan ropogtatta a nyakát.

– Talán végre megtalálták! – A szeme sárgára változott, Bill tudta, hogy ha hamarosan nem engedi útjára a fiatalokat, egy csapat, holdőrült farkassal lesz dolga. Akik igencsak kezelhetetlennek bizonyultak legtöbbször.

– Indulunk! – adta ki az utasítást a férfi, és megindult a hang irányába. A többiek sebes iramban követték, majd néhány száz méter után megtorpant, amikor az ellenkező irányból is felhangzott a jel. Néhány perc múlva újabb követte, majd még egy. Bill nagyot káromkodott, a többiek pedig a fejüket kapkodták.

– Mi történt? – kérdezte rémülten Sophia. Bill maga mögé gyűjtötte a fiatalokat, és szeme az erdőt pásztázta.

– Körbevettek.

Sarah, az elképzelésével ellentétben nem érte el a Holdat, ellenben megindult lefelé. Halványan érzékelte, hogy Cadmon felé rohan, de olyan távolságból tutira nem kapja el. Felkészülve a legrosszabbra lehunyta a szemét, és várta a fájdalmas találkozást a földdel. Amikor elmaradt, meglepetten tekintett körbe. Talpra érkezett, mindenféle sérülés nélkül. Cadmon azonban későn vette észre, hogy a lány, farkas ösztöneinek köszönhetően túlélte a zuhanást, és letarolta Sarah-t. Cad esési technikájának hála, egyikük sem végezte felkenődve a Menedék oldalára, a férfi villámgyorsan átfordította magukat, így a lány került felülre, teljes épségben.

– Köszi. Hogy meg akartál menteni – mosolygott rá Sarah, mire a férfi megvonta a vállát.

– Úgy látom, szokásoddá válik ablakokon kiesni.

– Nekem inkább úgy tűnt, ura vagyok a helyzetnek – öltötte rá a nyelvét Sarah, Cadmon pedig fájdalmasan megrándult a nadrágjában. Mennyivel kívánatosabb helyen is el tudná képzelni azt a pici, rózsaszín nyelvecskét… A képzelete megfékezésében az sem segített, hogy a lány fészkelődni kezdett felette, meg-megérintve legérzékenyebb testrészét.

– Sarah… - próbált valami értelmes mondatot összehozni, de a lány úgy pislogott le rá az ártatlan, tűzszín szemeivel, hogy képtelen volt befejezni a gondolatot.

A francba az egésszel… – gondolta, majd magához ölelte a lányt, és ajkait az övére tapasztotta. Kicsit izgult, hogy Sarah mit fog szólni az agyaraihoz, de úgy tűnt, nem zavarja őket. Szenvedélyesen visszacsókolta a férfit, aki mély morgással fordult, így a lány került alulra, Cad pedig teljes testével ránehezedett.

Sarah egészen addig kényelmetlenül érezte magát, míg meg nem érezte a férfi kutakodó ujjait a csípőjénél, és egyre feljebb kúsztak. Amikor elértek a melléig, dorombolva emelte meg a mellkasát, hogy Cadmon jobban hozzáférjen. A férfi mély, reszelős hangon felnevetett, és kézbe vette az egyik érzéki domborulatot. Tökéletesen illett a tenyerébe a finom dombocska, de túl sok akadály választotta el a bársonyos bőrtől. Néhány másodperccel és reccsenéssel később már gondtalanul simíthatott végig a csupasz, érzékeny bimbón, a lány legnagyobb elégedettségére. Csípőjét befúrta a két finoman ívelt női comb közé, majd megtette, amire azóta vágyott, hogy először megpillantotta a lányt: ajkai közé vette az egyik rózsaszín pontocskát, és megszívta. Úgy tűnt, Sarah is csak erre várt, mert éles sikoly hagyta el a száját, és ujjaival a férfi hajába túrt, így húzva közelebb magához. Cadmon értette a célzást, a nyelvével játszott a mellbimbójával, néha megpöckölte, amire apró nyögés volt a válasz. Órákig is el tudott volna vele játszani, de a sürgető kényszer, hogy jelölje meg a lányt és örök időkre kösse magához, erősebbnek bizonyult.

Felpillantott, és Sarah lenézett rá elnehezedő pillái alól. Csalódottan mordult fel, és a földre csapott tehetetlen dühében.

– Ugye nem most akarod abbahagyni?

– Nem, dellichia. De valamit meg kell értened… - kezdte Cadmon, de a lány leállította.

– Tudom. Bill elmondta.

A férfi most őszintén meglepődött. Már felkészült a győzködésre, érvelésre, veszekedésre, de arra, hogy Sarah már tudja a következményeket, nem volt számított.

– És… így is?

A lány feltornázta magát, hogy szembe kerüljön Cadmonnal, és bólintott.

– Tudom, hogy őrültség, hiszen alig ismerjük egymást, és még csak tizennyolc vagyok, bőven ráérnék még megtalálni az igazit, de… bízom az ösztöneimben. Azok pedig sikítanak érted, Cadmon. Azt üvöltik, hogy te vagy az. Te vagy, aki hozzám való, akár az örökkévalóságról beszélünk, akár nem, de nekünk együtt kell lennünk. Nem tudom, te mennyire gondolod komolyan…

Cadmon megragadta a lány kezét, és finom csókot nyomott a karmokban végződő kacsóra.

– Nagyon is komolyan!

Sarah felnevetett.

– Akkor azt hiszem, ezt eldöntöttük. – Azzal húzta volna vissza magához a férfit, de az megrázta a fejét.

– Még nem. A harapást elrontottam, de ezt a szertartást rendesen fogjuk csinálni. Megérdemled.

Megsimogatta a lány arcát, majd fél térdre ereszkedett előtte, és az ősi nyelven elmondta az esküt, ami már több ezer éve köti össze a farkas párokat életük végéig. Sarah végighallgatta a férfi mély hangját, ahogy a dallamos nyelven szólal meg, de sajnos egy kukkot sem értett belőle. Amikor véget ért, kérdőn nézett rá, és Cad rögtön fordított.

– Enyém vagy. A mai naptól fogva vérem és születésem jogán megjelöllek téged asszonyomként, ki szerető és hűséges társam lesz, cserébe védeni és tisztelni fogom az idők végezetéig.

A lányt mélyen érintette az eskü, Cadmon nyakába vette magát, de a férfi játékosan ellökte magától.

– És te? Nem mondasz semmit? – vigyorgott elégedetten, hiszen a lány nem tudhatta, neki nincs beszédes szerepe a szertartásban.

– Mit mondhatnék? Szőrösödök, de így is van olyan pasi, akinek kellek. Ide nem kell több szó.

Cadmon megcsókolta, és az orrával megbökte Sarah vállát.

– Igazad van. A te részed amúgy is sokkal élvezetesebb… - az utolsó szavakat szinte morogta, miközben kigombolta a lány nadrágját, és lerángatta róla. A falatnyi, fekete pamut bugyi nem képzett akadályt, nemes egyszerűséggel szétreccsent a fogai között. Majd eltűnt a hófehér combok között, és örömmel nyugtázta Sarah elégedett sóhaját, amikor nekilátott befejezni a „szertartást”.

Mire a Hold lement, mindketten jóleső fáradtsággal feküdtek a fűben, körülöttük szakadt ruhadarabok hevertek. Sarah oldalra pillantott, és épp elkapta a pillanatot, ahogy a keze visszaváltozik normálisra, érezte, ahogy a fogai visszahúzódnak, de az érzékei még mindig élesebbek voltak, mint néhány napja. Igen, ezt talán meg tudja szokni. Közben Cad is visszaváltozott, mélybarna szeme szinte ragyogott a hajnali napfényben.

– Meggondoltad már magad? – simított végig a lány arcán, de az határozottan megrázta a fejét.

– Ne is álmodj róla! Mostantól lesz egy saját, külön bejáratú elkényeztetett hercegnőd. Vigyázz, mert nagyok az igényeim.

– Igen, észrevettem az éjjel – vigyorgott önelégülten Cadmon, mire Sarah felkapott egy ruhadarabkát, ami nemrég még egy nadrág lehetett, és hozzávágta.

– Nagyképű bunkó!

– Beképzeld cicababa! – vágott vissza rögtön Cadmon, Sarah pedig felsikkantott.

– Minek neveztél? – Cad félregurult, mielőtt egy újabb szakadt rongy eltalálta volna, és felnevetett.

– És még sértődékeny is! Ki hitte volna?

– Na, most megállj! – kiáltotta a lány, és üldözőbe vette a férfit. Önfeledt játékuknak egy, a fák közül kilépő árny vetett véget.

Sarah odakapta a fejét, kifinomult érzékei nemcsak veszélyt, de mást is jeleztek: vérszagot érzett. Amint pedig megpillantott a világosságban az alakot, a szíve kihagyott egy ütemet.

Bill. Méghozzá csurom véresen!