Elég régen jelentkeztem új bejegyzéssel, bár, aki követi a Facebook oldalamat, nagy ritkán belefuthatott új posztba.
Ma azonban jó hírekkel szolgálhatok!
Nemrégiben felkértek egy Halloween-i novella megírására, aminek örömmel tettem eleget, a mai napon pedig végre be is mutathatom Nektek!
A novella megtalálható a Hidden World Magazin honlapján, a letölthető, legújabb számban! (Katt ide!)
Előtte pedig következzen egy kis ízelítő, fogadjátok sok szeretettel!
Farkasvér
"...Adrian remegve húzta meg az újabb vodkás üveget. Előtte a földön már legalább egy tucat hevert, a várt hatás azonban elmaradt. Nem
tudta lecsillapítani a vágyait. Sosem tudta…
Mégis, minden telihold idején igyekezett eltompítani magát
annyira, hogy ne törjön ki. A ma éjszaka azonban különösen veszélyes. Halloween
van, számtalan gyerek és felnőtt járja az utcákat, kacagnak, beszélgetnek, szórakoznak, az őrületbe kergetve a benne élő vadállatot, ami csak arra vár, hogy közéjük szabaduljon. Üvöltve
követeli magának a jussát, a ketrec azonban eddig megakadályozta a
szabadulását. Adrian tudta, egyszer eljön az idő, amikor a rács sem állítja meg a farkast, de
minden egyes teliholdkor felkészült a legrosszabbra. Reggelente pedig fáradtan esett össze, mikor a Hold végre eltűnt az égről.
Érezte a zsigereiben, hogy közeleg az idő, el kell kezdenie készülődni. Búcsúzóul újra nagyot kortyolt a keserű alkoholból, majd a többi üveg mellé dobta. Kilesett az
ablakon, résnyire elhúzva a függönyt, és dühösen nyugtázta, hogy az őrület már el is kezdődött. Mindenfelé szellemnek, vámpírnak és egyéb, „rémisztő” szörnynek öltözött kisgyereket látott csoportokba verődve. Mintha létezne nála félelmetesebb
teremtmény a Földön. Persze ezek az egyszerű halandók nem érthetik, nem tudhatják. Soha, senki nem tudhatja…
Hangosan káromkodva szakította el magát a külvilágtól, amibe
annyira vágyott, mégse léphetett. Adrian mindig is kívülről szemlélte a világot most, hogy ennyire
kevesen maradtak a fajtájából. Mindig vágyott családra, barátokra, de képtelen volt felkutatni akárkit is. A vérfarkasok szétszóródtak, talán már ki is haltak. Adrian már erre is gondolt. Talán ő az utolsó, fajának képviselőjeként örökre arra kárhoztatva, hogy magányosan járja a Földet az emberek között, mégis oly távol tőlük.
Néha azon kapja magát, hogy vágyakozva tekintgetett az ablak
felé, ha látott valakit elhaladni a háza előtt. Olyan szívesen kiment volna! Csak
egyszer hallani szeretne egy kedves szót, ami nem a közeli éjjelnappali pénztárosától származik… A férfi mindig napnyugta
után merészkedett ki beszerezni a szükséges élelmiszereket meg egyéb holmikat,
amiket egy normális ember venne. Igen, néha úgy tett, mintha ő is egy lenne közülük. Egy normális fickó, aki
sajtot és kenyeret vesz a boltban. A gondolatra elmosolyodott. Belenézett az előszobában lógó tükörbe, és igen… Akár lehetne normális is. Fekete haja laza összevisszaságban meredt mindenfelé, a borostája már látszott, sötétkék szeme mégis fiatalos arcot kölcsönzött neki. Senki nem mondta többnek harmincnál, pedig jócskán elmúlt ezerkétszáz éves is.
Játékosan végigsimított a haján, ami ugyanolyan kócosan rendeződött, mint előtte, amikor a szeme
hirtelen jég kékké változott. Káromkodva hajolt közelebb a tükörhöz,
amikor megérezte a bizsergést a bőrén. Elkezdődött…"
A véleményeteket magatokba ne fojtsátok!
